Ma boldog nyűglődés van részemről.

Szeretném megsimogatni a tarkódnál a hajad, beletúrni, beleszagolni, odabújni.
Szeretnék belecuppantani a nyakadba, ahol összegyűlik az illatod, olyan selymesen puha a bőröd.Szeretnék a vállaidba kapaszkodni, ölelni, szorítani, el nem engedni.
Szeretnék a mellkasodon aludni, a kezedet fogni vagy átfordulni együtt szorosan kiflibe.
Szeretnélek egész nap nézni, érezni.
Szeretnélek mindig így szeretni.

ez volt a terv.
ez meg a valóság:

Sajnos, tegnap a fentieket nem sikerült befutnom és borzalmasan érzem magam ezért. Hazaértem suliból, örültem és megettem a meglepetés vacsorát és utána fejbe vert az álmosság teljesen, ahogy mostanság elég sokszor. Nem tudom kialudni magam, legalább 10 óra kéne még mindig, hogy életképes legyek. Pedig én azt terveztem estére, hogy borzalmasan elkényeztetem és megszeretgetem úgy igazán. Késő bánat.

Valahogy pár napja  - amióta elmúlt a náthám - már sokkal jobban vagyok, motiváltabb, erősebb és vidámabb is. Kezd visszatérni az életerőm. A köhögős-orrfújós páros helyett viszont most a gyomrom kavarog folyton és szédelgek. Fogalmam sincs mi van velem. Tegnap, ahogy bejött dohányzásról, úgy éreztem egy hamutartóban fekszünk, soha nem zavart a füstszag de most annyira brutálisan erősnek éreztem - biztos, hogy visszakaptam az orrom nátha után furák még a szagok - és folyton hányingerem van vagy hányok.

De csak jobb lesz, nagyon szeretném.
Szeretnék végre adni, nem csak szerelmet és szeretetet de törődést és gondoskodást is.

Annyira erő kéne mindenhez.
De amikor forog velem a szoba én annak is örülök hogy élek.

Olyan nagyon kezdem összeszedni magam fejben és ebben akármennyire is furcsa, de az éjszakai álmai segítenek.
Mindig is álmodtam, úgy 5 éves korom óta emlékszem az éjszakai sztorikra melyek a fejemben játszódtak, kerek történetet alkottak, jósoltak, megijesztettek vagy csak elrepítettek a valóságtól elrugaszkodott álomvilágba.
Mostanában álmomban ismeretlen emberekkel beszélgetek. Legtöbbször New York-ban vagyok - bár még soha nem láttam a Nagy Almát - de valahogy tudom és annyira egyértelműek az utcák,  a házak, a metró. Mintha mindig is ott éltem volna.

Kb. 2- 3 hete kezdtem el ezeket álmodni és döbbenetes milyen bölcsességeket kapok így éjszakánként az arcomba. Sokszor napokba telik amíg kiheverem a sokkot amit okoz egy-egy felismerés de utána jobb és tisztább minden. Valójában előre álmodtam többször a jövőt és bár nem volt fenékig tejfel de döntéseket hoztam és átéltem azok  következményeit és azt hiszem ezek által bölcsebb is lettem. Hihetetlen dolgok, események történnek velem és az egész életem egy 180 fokos fordulatot vett. Egyenlőre hagyom magam sodródni az eseményekkel, kíváncsi vagyok mi merre visz, mit hoz a Sors. Eddig még soha nem csalódtam benne :).

Aztán volt egy másik álmom is.
Egyik éjjel szültem álmomban.
Mintha valóság lett volna.
Csodálatos volt és lett egy pici klónozott "Mi" pici talpakkal, mély tekintettel,  bájos és kócos kislány fejjel.
Talán most először éreztem azt - ennek az álomnak köszönhetően - hogy talán egyszer én is mernék vállalni gyermeket. Talán nem lennék annyira szörnyű anya és talán egyszer alkalmas leszek én is arra, hogy felelősséget vállaljak másokért. Nem kardinális kérdés, nagyon jól eléldegélek én akár egymagamban is, de hogy a bánatba ne lenne jobb saját családi körben megöregedni. A másik ok azért az, hogy megtaláltam azt a Férfit, akivel mindezt el tudnám képzelni. Tudom, remek csapat lennénk.

Olykor azért félek és vannak kétségeim, hogy ugyanabba a folyóba léptem mint anno, mert Ő már túl van mindenen és sokkal több élethelyzeten is és a szíve mélyén már csak nyugalomra, édes kettesre vágyik, mert pontosan tudja milyen kemény munka otthont teremteni, milyen az az első két év egy kisbabával és hová vezet mindez, mennyire gyökeresen változtatná meg az életünk. Félek attól, hogy ezt nem meri megmondani.

Annyira negatív mindenki a környezetemben és olyan sok energiát emészt fel tartani saját magamban a hitet, az optimista hozzáállásom és nem engedni a gonosz kis tüskéknek, melyeket mások szurkálnak belém. Jóslatok arról, hogy miként és hogyan leszek elhagyva, megcsalva, magamra maradva... stb.stb. a szokásos.
Ebből a szempontból az emberek nem változtak sajnos.

Félek attól, hogy kevés vagyok, mert jelen pillanatban nincs lehetőségem semmit sem adni a szeretetemen kívül.
Nincs semmim. Félek, hogy ráébred mennyire sérülékeny és önbizalom-hiányos vagyok, bonyolult,  lelkileg sérült, sokat agyalós, magának való, nem valami könnyed-instant módon oldódó társasági ember, rumlis, szétszórt, szórakozott, puffogós, mindig álmos...hogy  nem ilyennek gondolt, nem erre számított és "rossz cserét" csinált. Mindig ettől féltem, ebben még nem változtam. Maradtam aki voltam.

Szóval ezeket most le is írtam, mert olyan más lettem én, az életem.

Olyan félelmetes volt eddig a kötődés téma, leginkább azért mert félek a mindennapoktól, a hagyományos szerepektől, az átlagosságtól, mert soha nem akarok belesüppedni valami jó meleg, megszokott közhelybe. Sokáig nagyon féltem attól, hogy be kell állnom egy olyan sorba, ahová minden nőnek előbb vagy utóbb be kell csekkolnia. Ha pedig nem teszi az ég legyen vele irgalmas. Egyszerűen rosszul vagyok a transzgenerációs hazudozástól, hogy majd a család, a gyermek mindenért kárpótol, de hát nekem nem fér egyik a másikhoz képest a mérleg serpenyőibe, összemérhetetlenek.

Nagyon félek a kiszolgáltatottságtól és a női szerepek valahol akárki akármit is mond ezzel járnak. Magamról gondoskodom, magammal el-el vagyok de ha család, gyermek akkor már más a helyzet és nincs az a nő akinél itt ne lenne megfelelési kényszer a tradicionális mintáknak, hogy főzni, mosni, vasalni kell és befutni a kurva-takarítónő-szakácsnő mesterhármast. Hogy mellette napközben sikeres lennék a munkámban is. Nagyon szeretném, hogy a bánatba ne akarnám csak egyszerűen képtelen vagyok bármit is befutni, mert egyszerűen folyton és iszonyúan álmos vagyok, amióta csak élek.

A kiszolgáltatottságtól azért is félek, mert önállóan élek mondhatni 14 éves korom óta, nem irányít senki és belefulladok, direkt dacolok, menekülök, lázadok ha irányítanak. Vannak emberek akik vágynak az irányításra, mert hát ha valaki irányításra vágyik az egy út, egy folyamat eredménye, aminek már az elején uralkodás és elnyomás volt. Nos nekem nincs ilyen titkos álmom, hogy valaki irányítson. (Egyébként egy esetet (helyzeteket) tudok amikor szükség van direkt irányításra: tömegkatasztrófa, háború, váratlan természeti katasztrófa esetén....)

Azt gondolom halálosan racionálisan kezelem az életet és annak minden területét. Egyfajta risk managerként fel tudom mérni hol, mikor és milyen esélyekkel tudok indulni, mit kockáztatok. Most egy lapra raktam fel mindent, ilyet még soha de soha nem tettem. Összeköltöztem, együtt élek, mindennapokat, ahogy mindenki más.
Az első pár hónapban elég béna voltam, de lassan változom és alakulok és igyekszem felvenni az életritmusát a Páromnak, ami merőben más mint az enyém. Amikor én alszom, akkor ő ébren van, amikor én szabad vagyok, akkor ő dolgozik, azt hiszem különösen nehezített pályán kell megtalálnunk a közös pontokat.

Életem legnagyobb kihívása és nem érzem azt, hogy egyenlőre "jól teljesítenék". Bénázom a konyhában, a háztartás a feje tetején áll, én magam se hozom a legjobb formám - konkrétan november óta beteg vagyok - és valahogy még nem tudtam kialakítani azt az időbeosztás, ami ideális lenne mindkettőnk részére. Másrészt ha már időbeosztás... most kerülünk közelebbi kapcsolatba én és az időbeosztás, meg ismerkedés a "rendszerrel" és "rendszerességgel". Ha az ember félig-meddig egyedül él, önmagát foglalkoztatja akkor nincs szüksége ilyesmire. Pocsékul állok ezen a téren, pedig nagyon szeretnék legalább fele annyira jó lenni, minta többi nő.

Mindezek apróságok. Sok-sok apróság. Könnyűszerrel együtt nem teljesíthetőek.
Vannak keretek, adottságok. A magam részéről próbálok ezek között maradni, de mindig is a "dobozon kívül" gondolkozó-élő voltam.

Nincs rutinom és nincs hová nyúlnom, nincs tapasztalatom és nem tudom hogy kell jól családban élni, hogy kell jól bánni a gyerekekkel, hogy kell jól élni egy párkapcsolatban, milyen egy jó házasság.
Totálisan a komfort zónámon kívül vagyok de így tanulok csak az a gond, hogy sem neki, sem másnak soha eszébe nem jut, hogy "jéééé ennek a kis lököttnek, aztán mindaz amiben élünk újdonság és nagyon félelmetes, nagyon új és totál tanácstalan, mert ismeretlen területre tévedt". Nem tudom, hogy élnek azok akik házasok,mit és hogyan osztanak meg, egyáltalán mit jelent az a gyakorlatban, hogy együtt-élni és miként lehet ezt úgy jól csinálni, hogy pár év múlva is izgalmas legyen, ne aludjon ki a tűz, lángoljon a szenvedély és legyen miről átbeszélgetnünk az éjszakákat.

...és nagyon félek a házasságtól, a szüléstől is, mert valahogy mindig az a vége, hogy aki feleség és anya azt elhagyják. Annyira nekem meg nem fontos egy gyerek.

Nem tudom, hogyan kell és hogyan lehet élvezni a "normális" életet, nekem olyan még nem volt.
Mert a normális családok olyan tiszták, szépek és rendezettek, mint akiket valami Ottó magazinból húztak ki.
Az otthonuk pedig tiszta "lakáskultúra" és az anyukának még arra is van ideje, hogy húsvétkor kis nyuszis-tojásos installációkat készít vagy karácsonykor karácsonyfát állít és felvarrja a leszakadt gombokat azonnal. Náluk b+ minden kesztyűnek és zokninak megvan a párja, a tányér és a pohár készletben van, Amikor eljön az idő, munkahelyet találnak, házasodnak, gyerekük lesz. Szorosan tartják a családi kapcsolatokat, meglátogatják a nagyit és felismerik az utcán a rokonaikat. Nekik van saját postaládájuk, nevek a bejárati ajtón, zuhanyzófüggönyük ami rájuk tapad és mosdó szivacslabdájuk. Szabályosak, ahogy parkolnak, ahogy dolgoznak, ahogy élnek. Normálisék álma könnyű, mint Sütő András, háton alszanak, elcseppen a nyáluk is, nem gyötrik őket aggodalmak, sem rémálmok. Nem szorulnak ők pszichológusra. Soha a körömágyukat nem tépkedik. Soha nem kívánnak meg tébolyultan egy szál cigit. Soha üvöltve nem sírnak a gangon novemberben egy szál bugyiban kizárva, lefolyt szemfestékkel.

Normálisék borzadnak tőlem. Kerülnek, nem szeretnek és nem értenek.
Szeretnék közéjük tartozni de nem tudok, próbáltam de nem illek bele egyetlen sablon mintába sem és csak azt tudom remélni, hogy még így is szerethető vagyok, ki lehet mellettem tartani akár egy életen át.
Régen azt mondták rám deviáns, a vidéki élet normális szereplői lényegre törően csak lehülyéznek.

Miért ez a nagy kifakadás a fenti sorokban?
Simplicity.
Szeretnék olyan nő lenni, pontosabban az a nő lenni, aki  mérhetetlenül boldoggá tudja tenni a Szerelmét. Szeretnék az egyetlen, a nagy Ő lenni végre egy férfi életében, akit akkor is szeretnek ha sem kívül, sem belül nem tökéletes, mondhatni totálisan tökéletlen. Szeretnék biztonságot, nyugalmat, izgalmat, szenvedélyt, családot és mindent adni amit egy nő adhat egy férfinek. A maximumot. Csak fogalmam sincs hogyan tudnám elérni. Hogyan tudnék állandóságot de mégis egy kicsit pikánsabb, fűszeresebb életet adni, hogy legyek is meg ne is "normálisék".

Az a tézis vált mostanában népszerűvé és több best seller alaptémájává, hogy sorsunkat mi magunk határozzuk meg gondolkozásmódunkkal, vágyainkkal, álmainkat vagy éppen optimizmusunkkal netán pesszimizmusunkkal. Úgy hívják, hogy a vonzás törvénye. Az elv csupán annyi, hogy amire sokat gondolsz, elképzeled, álmodsz róla akkor valójában a gondolatoddal teremtesz és akár a félelmeid, akár boldogságod csíráját ülteted el . Számomra soha nem volt kérdéses, hogy létezik valami felsőbbrendű törvény, Isten, Sors vagy előre megírt forgatókönyv. Az is nyilvánvaló mindannyiunk számára, hogy a dolgok nem csak úgy történnek velünk. Az élet tanít, megleckéztet és olykor olykor ha szerencsénk van megajándékoz egy-egy kósza boldog pillanattal, álmaink beteljesülésével.

Talán teljesen mindegy miben hiszünk, ki az Istenünk és melyik templomban borulunk imára, talán az is lényegtelen, hogy mennyire vagyunk fatalisták és programozzuk agykontrollal veszettül az általunk áhított jövőt. A szabad akarat egyre inkább azt hiszem nem létezik, meg van írva minden előre és mi pedig – ha létezik ilyen – egészen egyszerűen ráérzünk a sorsunk ízére. Felismerjük azokat az embereket, akikkel dolgunk kell, hogy legyen az életben és a lelkünk mélyén pontosan érezzük, ismerjük a cselekmények fonalát ha egészen őszinték vagyunk önmagunkhoz. Mindig ízlelgettem az életnek ezt a misztériumát, hogy működhet a rendszer.

A mértéket, az arányokat a miérteket még mindig nem értem de arról meg vagyok győződve, hogy a sors nem tartalmaz olyan btk. Jellegű kódexet, mely alapján büntetne vagy jutalmazza minket cselekedeteink alapján. Csupán húztunk egy sorszámot és egy életutat és szépen végigjárjuk a magunk kisebb kitérővel együtt azt az ösvényt, melyet kijelöltek számunkra.

Azt hiszem ez elkerülhetetlen, akármennyire is tiltakozunk, taposnánk a magunk által elképzelt utat előbb vagy utóbb úgyis azt vesszük észre, hogy mint a társasjátékokba vissza lettünk dobva a starthelyre és választásunk nem lévén hasonló helyzetből indulva kell kötött sínpályánkon beérni a célba. Választási lehetőségünk talán annyi van, hogy mikor szállunk ki a játékból és melyik kanyarban fordulunk egy kicsit jobbra vagy balra élvezve nem létező szabadságunkat.

Másrészt emberek vagyunk, halandóak, esendők folyton újabb és újabb kívánságokkal, vágyakkal. Számunkra nem elég Maslow híres piramisának első pár foka, hogy alapvető fizikai szükségleteinket ellássuk. Örömkeresésünk és boldogság utáni vágyunk konstans, egyedül a tárgya változó, álmaink beteljesülésüket követően újabb és újabb célt találnak.

Elégedetlenek lennénk? Valóban mindig többet akarunk? Egyáltalán mi kell ahhoz, hogy boldogok legyünk és ha már boldogok vagyunk meddig tartható fent ez az állapot? A kérdés prózai és nem csupán anyagi síkon értendő. A legegyszerűbb dolgokra is gondolok, mint az édesség utáni vágy, szerelem és szeretet keresés, népszerűség vagy hatalom hajhászás, vagy minél több munka, alkotás.Mindig többet és többet.

Talán őseinket ez a múlhatatlan hedonizmus hozta le a fáról és indította el ezen az úton. Talán az időnk szabta keretek és a magunk által megalkotott szabályok fokozzák folyamatos vágyakozásunkat a tökéletes percekre, kinek éppen mit, ízlése és vágyai szerint.

Miért is ez és most és így?
Mostanság igyekszem meghatározni önmagamnak is, újraírni az álmaimat, vágyaimat, mert a legtöbb bejegyzésem óta eltelt több mint 5 év és én is sokat alakultam, az életem is más lett és másként is képzelem el mint a 20-as éveim közepén. Azt mondhatom, hogy minden álmom és vágyom amit valaha is szerettem volna mindig valóra vált, a Sors a tenyerén hordoz. Most új életem van, új időszámítás szerint, új vágyakkal és álmokkal, olyanokkal melyeket pénzen nem lehet megvenni. Hogy ezek a nagy álmocskáim nem 40. Szülinapom után vállnak valóra, abban csak remélni és hinni merek. De azt nagyon.

Az esküvőszervezés külön iparág. Elég csak egy pillantást vetni az esküvő kiállítások óriási sikerére, a látogatók magas számára. Ma már boldog, boldogtalan ebből szeretne megélni és hihetetlen erőbedobással, marketinggel igyekszik meggyőzni a párokat arról, hogy a nagy nap semmit de semmit nem ér ha nem veszik igénybe az általa kínált szolgáltatást.

A szolgáltatók tengeréből egyre nehezebb kifogni azokat akik valóban profik és igényesek. Talán pont ezért szerettem ki ebből a munkából teljesen, mert annyira kétszínű és érdekek által vezérelt, mindez rózsaszín és fehér habokba öltöztetve, hogy az hányinger.

Mivel nekem semmi extra plusz pénz nem jár az esküvők után, kicsit outsiderként nézem a nagy húsvásárt, piacozást. Csupán munkahelyi kötelességem a céges rendezvények mellett a helyszínen az esküvőket is értékesíteni, lebonyolítani és megszervezni. Hogy időközben a vendéglátásban 8 órás bejelentett munkaviszony vagy éjszakai pótlék luxusnak számít? Ebben semmi meglepő nincs... mindenki ott spórol ahol tud, a vendéglátósok pedig a személyzeten.

Ezért aztán ha az esküvősre várok még este 11-kor mert pár órát késik és majd érkezik, és a hétvégém is vele töltöm érthető ha nem leszek túl boldog a harmadik hét és közel 100 telefonhívás, egy tucat e-mail után ha meghallom a nevét.
A helyszíni kapcsolattartó nem a személyes esküvőszerveződ, aki majd ruhát válogat veled és nem is a lelki szemetesládád, akit órákon át fáraszthatsz az idióta anyósod bogaraival vagy pedig a „hatalmas problémáiddal”...
Hivatástudatból, emberségből mindenki alapvetően arra törekszik, hogy a rendezvények jól sikerüljenek, elégedetten távozzon a vendég.Ha már az elején viszont folyton egy hisztérikával szemben kell védekező pozíciót felvenni a főnöknél akkor a létesítményen belül a menyátka egy elég univerzális hülye k.. megszólításra fog hallgatni és a legminimálisabb segítségre számíthat. 

Ha az e-mailedre, telefonodra azonnal nem érekzik válasz, biztos az lehet az oka, hogy aki ezekkel foglalkozik úszik a melóban, vagy rendezvénye van és nem tud a gép előtt ülni. Ha ilyenkor a főnökének panaszkodsz, akkor ne reméld, hogy ezek után kedvelni fog.

A többi szolgáltató egyébként hasonlóan működik, minden évben megvannak azok az idióták akiket egymás között emlegetünk. Arról ami a lagzidon történik hidd el mindenki tudni fog, ezekből lesznek később a városi legendák, tehát annyi alkoholt fogyassz és olyan vendégeket hívj meg, akikről biztosan tudod, hogy nem hoznak szégyent rád. Ha szerencséd van nem rögzíti senki mobillal a később vállalhatatlan eseményeket...

8 év után is jókat röhögünk a menyasszonyon aki atomrészegre itta magát és bármerre ment folyton rókázott, vagy a másikról aki ittasan egy sztriptízzel szórakoztatta a násznépet, a vőlegényről aki lepöckölte a menyasszony marcipánbábú fejét, a tömegverekedésekről, a tortadobálásról, a vőlegényekről akik a hátsó udvaron telefonon nyugtatják a szeretőjüket, hogy ne sírjon vagy éppen totál részegen elalszanak valahol. A bepiált, bepisilő vendégekről, a gátlásukat levetkőző raktárakban kefélő hölgyekről, menyasszonykákról, az anyósok sztorijairól az aráról és fordítva, a vőlegény után zokogó koszorúslányokról, az összeszart és pisilt abroncsos fehér ruhákról és a meg nem valósult esküvőkről, hoppon maradt arákról, vőlegényekről.
Hidd el senki nem felejt, soha ne tegyél olyasmit amit később megbánhatsz.

A legfontosabb pedig, hogy fogadd meg azokat a tanácsokat, melyeket segítő szándékkal adnak. Pontosan és rendíthetetlenül tudd azt mire vágysz, mit akarsz, mennyi kereted van és állj két lábbal a földön. Soha ne úgy fogd fel az esküvőd, mint a Te kislánykori nagy álmod beteljesülését, gondolkozz többes szám első személyben. Az én-t váltsa fel a mi. Az esküvő két emberről szól, akik szeretik egymást és ezt szeretnék közösen megünnepelni a szeretteikkel a maguk módján. Ne akarj bizonyítani, megfelelni senkinek és semminek mert úgysem tudsz. Csak az számít, hogy Ti mit szeretnétek és mire vágytok. Amíg az esküvőtöket szervezed sok minden meg fog változni, mielőtt igent mondasz valószínűleg meg kell tanulnod nemet is mondani és kiállni a saját önálló életetek, életed és terveid mellett.
 

Személy szerint egy helyszínt képviselek, de szabadúszó rendezvényszervezőként is dolgozom közel 10 éve. /szerencsére nem esküvőket szervezek.../
Esküvőket kizárólag adott étteremben szervezek,de annyi éppen elég is ebből a műfajból. A munkámnak ez az a része, amely cseppet sem leányálom. Minden évben újabb és újabb rózsaszín vágyálmokat kergető esküvőszervezők tömege kerül ki oklevéllel és nulla tapasztalattal erre a közel sem romantikus piacra.  Hihetetlen túlképzés van és érdeklődés ez iránt a szakma iránt, melyet csak menetközben, tapasztalati úton lehet megtanulni.

Az a halálom, amikor az ifjú pár megbíz egy rutintalan szervezőt, aki csupán egy plusz kommunikációs csatorna, magyarul teher köztem és a pár között. Valójában a munka oroszlánrészét mi végezzük el, a szervezők igen ritkán jelentenek segítséget. Szerencsére akad azért egy-két profi már a szakmában, akik túl vannak több száz lagzin és meg merik mondani a megbízóiknak ha azok hülyeséget találtak ki. A szervezők jutalékért dolgoznak, ezt a helyszín fizeti nekik az esküvő után.
Helyszín szempontjából ez mit jelent?
Ha jutalékot fizetünk, akkor már kedvezményt nem adunk. Ennyire egyszerű.
Egy profi, gyakorlattal rendelkező szervező nem dolgozik jutalékért, fix megbízási díjuk van, szerződéssel és számlaképesek.

A gyakorlatlan szervezők haláli dolgokat tudnak kérni és rengeteg szarvashibát követnek el, amit utána természetesen áttolnak mindenki másra. Őszintén szólva én soha nem bíznám egyetlen rendezvényem sem esküvőszervezőre, ha segítségre lenne szükségem, akkor kicsit több pénzt áldoznék rá és rendezvényszervező ügynökséget bíznék meg a feladattal, akiknek van erre megfelelő infrastruktúrája és emberei. Attól, hogy valaki megszervezte a saját lagziját, még nem lett esküvőszervező... és ugyanez vonatkozik sok más mindenre. Attól, hogy valaki hűséget esküdött még nem lett a szerelem bajnoka és tökéletes feleség...
 

A lehetőségek végtelen tárháza.
Alapvetően pénztárca függő a történet.

Ha tematikus esküvőt szeretnél, akkor nagyon de nagyon sok pénzt kell ráfordítanod a dekorációra, kapcsolódó elemekre, hogy az ne gagyi hanem valóban színvonalas legyen. A nagy mellélövések általában az „Alíz csodaországban” koncepciónál fordultak elő az elmúlt években.

Amire minimálisan szükségetek van, egy főasztali dísz, amely egyben tapadó korongocskájával autódíszként is funkcionál. Kell egy menyasszonyi csokor, dobó csokor - ha nincs túl a 35 éven a szingli lánycsapat – mert akkor elég nehéz mozgósítani őket. Továbbá szülőköszöntő csokor a két anyukának. Ha körasztalokkal számolsz, akkor egy asztalra egy kisebb elterülős vagy pedig a fejek fölé magasodó virágcsokor kell, ami  nem takarja ki a szemközt ülő asztaltársat.
Ha táblaasztalokkal  / kocka, téglalap alakúak/ lesz berendezve a terem, kb. 8 főre egy virágdekor amivel előzetesen tudtok kalkulálni. Ez az alap. Árban kb. 80.000-120.000 forint között ha egy 100 fős lagziról beszélünk.

Még olyan nem volt, hogy a barátok, rokonok akik megígérték betartották volna a szavukat és ők dekoráltak volna. Teljesen reménytelen, hogy a menyasszony az esküvő napján még virágokat rendezget, ültető kártyát rak ki. Bízzatok meg ezzel dekorost, virágkötőt. A helyszínen, étteremben dolgozó csapat nem dekoratőrökből áll, jobb helyeken nem is vállalják a terem díszítését. Szintén ritkán vállalják az ültető- és menükártyák kirakását, ez nem egy pár perces mulatság, pláne ha az ember ehhez egy megfejthetetlen ülésrendet kap. Csupán jóindulatból hányszor elvállaltam és meg is bántam. Az ültetőkártyákon, ülésrenden a nevek nem egyeztek, hiányzott és nem volt egyértelmű.. hálát nem viszont szó szerinti lebaszást kaptam az egyébként is esküvőjük napjára menyaszörnyekké váló asszonykáktól.

A dekort ki kell próbálni a helyszínen, feldíszíteni egy asztalt kompletten.
Lehet, hogy fehér de mintás abroszt adnak, az anyaga nem passzol az általatok tervezett futóhoz és sok más kellemetlen meglepetés így megelőzhető. Kérjetek egy tálat is, a tányérokat, poharakat és nézzétek meg az összképet mielőtt vagyonokat költenétek el hülyeségekre.Vegyétek figyelembe a helyszín, terem stílusát, hangulatát és színvilágát. Így nagyon nem tudtok hibázni.

Ha futót szeretnétek az asztalra akkor az anyagcsíkokat ne vágjátok le előre, számoljatok még az abrosszal is. A helyszínnek feltétlenül jelezzétek, hogy lesz dekorfutó az asztalon, nehogy megterítsenek korábban, mint a dekoratőr érkezése várható... nem lesznek lelkesek, ha kétszer kell ugyanazt a munkát elvégezniük.
Akkor lesz valóban szép a dekoráció, ha minden pontosan és precízen a helyén van, így tudjátok megteremteni a megfelelő összhatást.

Amiről ritkán esik szó a másnap. Mindenképpen kérdezzétek meg előre, hogy másnap meddig kell lebontani a dekorációt és átadni a termet. Valószínűleg a helyszínen az élet nem áll meg és a termet szeretnék használni még nyitás előtt kitakarítani. Itt fontos kérdés, hogy a helyszín felszámol-e takarítási díjat. A virágdekorációt, anyagokat melyeket a ti virágkötőtök, dekorosotok rakott fel, neki is kell leszednie, tehát érdemes a környéken élő szolgáltató választani...

A szervezők, dekoratőrök remek értékesítők és az az érdekük,  – szervezőknek jutalék miatt-  hogy minden vackot rátok erőltessenek. Mind roppant kedvesek, bájokak, akár a barátnőitek lennétek. De ezt hívják érdekbarátságnak, nem kell minden cukros, édes dolgot megenni....
Ami praktikus és hasznos: ültetésterv, asztal elnevezés vagy számozás, ajándékasztal, fogasok, hangulatvilágítás,  menü- és italkártya.

 

Soha életemben nem vonzott az esküvők habos-babos világa. Talán a környezetemben túl gyakori válások, rossz kapcsolatok látványa miatt nem is igazán hittem benne. Az életem azon fordulata pedig, hogy esküvőket szervezek, leginkább engem lepett meg a legjobban. Valójában én egy rendezvényhelyszínen, szállodában és étteremben marketingesként kezdtem dolgozni úgy 9 éve és akkor merült fel a bevételek növelése érdekében, hogy szervezzünk esküvőket. A célcsoportot „szíven találni” akkoriban nem volt nehéz és a következő évben négyszeres bevétele lett a tulajdonosoknak az új célközönség aktivizálódásának köszönhetően.

A sikerélményen kívül nekem ebből semmi hasznom nem lett csak temérdek plusz munkám a hétköznapok mellett a hétvégéken is. Azért a hazai vendéglátásra még mindig jellemző, hogy eredményektől függetlenül fizetést, költségtérítést nem igazán szeretnek adni... csak dolgozz látástól, vakulásig azért az összegért amit 9 éve kialkudtál magadnak.
Motivációt úgy még 5 éven keresztül sikerült találnom magamnak, hogy vajon a következő évben is át tudom-e ugrani az előző évi bevételeket. Mivel teljesen egyedül értékesítettem, dolgoztam, így ez remek visszajelzés volt és működött. Aztán mi másra nem jó a szakmailag hozzá nem értő tulajdonos, mint a demotiválásra... Válságra hivatkozással fizetés csökkentés, a megemelt járulékok miatt kijelentés és dolgoztatás feketén. Teljesen életszerű, hogy hivatalosan négy ember dolgozik egy étteremben....

Tehát senki ne csodálkozzon, ha a személyzetet nem fogja szétvetni a boldogság esküvője hírére... és mivel borravalóra se nagyon számolhatnak a felszolgálók egy lagzi esetében, így aztán inkább teher egy ilyen rendezvény a csapatnak, mint öröm.

Másrészt én már egészen más szemmel nézem az esküvőket, a párokat. Szerencsére még akadnak olyanok, akikkel élmény együttműködni, aranyosak és kedvesek és nem zaklatnak fél éven keresztül nap mint nap részinformációkkal. Ha végre van egy olyan párunk akikről messziről látni, hogy mennyire szeretik egymást, az is felüdülés és ritkaság. Katasztrófális mennyire össze nem illő emberek akarják összekötni az életüket, persze el is külön is válnak útjaik 1-2 éven belül.

Néhány jó tanácsot szeretnék csupán adni az esküvőre készülődő pároknak a szervezéshez.
Ha szeretnék azt elkerülni, hogy a helyszínen már mindenkit kiver a víz ha meghallja a nevüket...

1.    Foglald le időben a helyszínt.

Akár egy évvel előre is tedd le a foglalót, írjatok erről átvételi elismervényt.
A részleteket még később lehet egyeztetni. Szintén kösd le a kívánt fotóst, zenekart és minden szolgáltatót. Egyeztess az anyakönyvvezetővel, szálláshelyekkel.  Attól, hogy érdeklődtél és ajánlatot kértél egy dátumra vonatkozóan, nem tartja fent egy helyszín sem az időpontot neked és értékesíthetik más, konkrétan érdeklődő pároknak.

2.    Az anyakönyvvezetővel nektek kell egyeztetni.

Területileg azzal, ahol az esküvőt tartjátok. Tehát ha Tihanyban tervezitek a lagzit, de Budapesten éltek, akkor a tihanyi polgármesteri hivatalban keresd az illetékes anyakönyvvezetőt. Szükséged lesz az anyakönyvi kivonatra és minden személyes okmányodra. Az esküvő előtt 3 hónappal illik bejelentkezni az időponttal kapcsolatban, de ha biztosra akarsz menni korábban is érdeklődhetsz.

3.    A szabadtéri polgári szertartásra kivinni „pár száz” széket, kitelepülni nem éppen pár perces mutatvány. Bármilyen extra szolgáltatást kérsz, akkor fizess érte. Nagyon undorító dolog ezekből alkudni, mert annak a pár műszakosnak, felszolgálónak a plusz pénzét fogod lealkudni. A tulajdonostól úgysem a teljes összeget csupán pár ezer forintot  -ha kapnak – remélhetnek a plusz munkáért.

4.    Gondolkozz reálisan.

A szabadtéri szertartás fotókon remekül mutat de a valóságban  nem mindig sikerül túl jól. Ha ilyenről álmodsz, akkor plusz költségekkel kell számolnod. Először is ott az anyakönyvvezetőnek a kiszállási költsége, külső helyszínen történő szertartás miatt. Kb.40-70ezer forint között mozog. Másrészt hangosítás nélkül az egész élvezhetetlen lesz, már a második sorban senki nem fog hallani semmit. Ha nyári esküvőd lesz, akkor ne felejtsd el a szúnyogokat, bogarakat, darazsakat. Őket nem igazán érdekli, hogy milyen apropóból vagy az erdőben, mezőn... a vendégek alig fogják várni, hogy vége legyen az egésznek, ha folyton csapkodniuk kell magukat. Ha állatokat tartanak a közelben, akkor lerázhatatlan bögöly, légy lesz a nemkívánatos vendéged.
A hölgyeknek jelezd, hogy lapos talpú cipővel készüljenek.
Mindig legyenek frissítők, ásványvíz, rostos és cukros üdítők ha valaki rosszul lenne.

Minden zöldterület tartozik valahová... jelentsd be az eseményt, önkormányzatnál, parkerdőben, Nemzeti parkoknál, így elkerülheted azt a kellemetlen meglepetést, hogy a nagy napon sportverseny vagy majális fogad a réten. Nem győzöm elégszer mondani, hogy legyen B-terv eső esetére.

5.    Ne hívd fel a kapcsolattartókat minden egyes gondolatoddal, ötleteddel kapcsolatban.

Egyszerre több rendezvényünk is fut és előbb-utóbb csak a pokolba fogunk kívánni. Szedd össze precízen amit szeretnél, amit tőlünk vársz és érthetően, tömören írd le és küld el egy e-mailben. Írásban mindent ez nem csak esküvők szervezésére igaz. De ne küldj hetente több oldalas e-mailt, melyből úgy kell kihámozni a lényeget, mert közben leírod nekünk a nővéred barátnőjének lagziját is. Hidd el senkit sem érdekel, maximum azt fogod ezzel elérni, hogy sokkot kapunk amikor meglátjuk a leveleid.

6.    Az egy dolog, hogy az éttermek, szállodák non-stop szinte nyitva tartanak, de akik ott dolgoznak nem ezen az elven működnek. Neked természetesen a Te Egyetlen esküvőd a legfontosabb, nekik viszont jut ebből közel 60-100 egy évben... és mindig az aktuális köti le az energiáikat. Ne állíts be váratlanul, egyrészt nem biztos, hogy aznap dolgozik, ráér vagy éppen nincs tele munkával. Senki sem szereti a váratlan vendégeket. Felemelni a telefont és előző nap odatelefonálni nem egy ördöngös dolog.
Ha éppen azon a hétvégén pedig nem ér rá, amikor ti éppen egy kellemes kirándulással akartátok összekötni esküvőtök megtárgyalását, ne hisztizz és akaratoskodj. Összehozni egy hétvégi szabadnapot nem olyan egyszerű ám, egy hónapban talán ha egy összejön. Próbáld meg a másik oldalon álló szolgáltatókat is emberként kezelni. Ez elég ritkán szokott a vendégeknek sikerülni...

7.    Ünnepnapok. Azért mert megkérték a kezed ne hívd fel azonnal mobilon karácsonykor, szilveszterkor a helyszín rendezvényszervezőjét. Tudjátok hány telefont kapok ezeken a napokon késő éjszakai órákban?! Udvariasan kezelem mindig, de azt ne várd, hogy még veletek is örüljek... inkább a jó édes anyukátokba kívánlak titeket, mert ennél nagyobb bunkóságot nehéz elképzelni. Egyébként ünnepnapokon esketést az anyakönyvvezetők se nagyon vállalnak. Szilveszteri esküvő rossz ötlet. Szolgáltatót, szállást csak háromszor drágábban, ha kaptok...

8. A számok makacs tények.

Őszintén nézz szembe a ténnyel, hogy mennyi pénz áll rendelkezésetekre.
Ne számolj a menyasszonytánccal és egyéb lehetséges bevételekkel,szabad felhasználású hitellel. Képtelenség lesz így valóban boldogan megélni az esküvőtöket... másrészt ezek a számítások ritkán jönnek be.

Tudnod kell, ha 100 fő felett tervezel az több lesz, mint 1 millió forint.
Ne a helyszíntől, szolgáltatóktól várd, hogy beleférjenek a Te keretösszegedbe, mert ennek nem lesz jó vége. Inkább vedd tudomásul, hogy kisebb esküvőre telik.
Az önsajnáltató dumák pedig roppant fárasztóak, hiszen az ilyen típusú pároknál családi súlyos betegség, munkahely elvesztésétől kezdve a leghiteltelenebb sztorikig mindennel traktálnak minket... egyrészt aki vendéglátós jó emberismerő és messziről látja rajtatok ha kamuztok. Másrészt semmit nem értek el vele, maximum feleslegesen égetitek magatokat.

9. Beszéljetek egymással

A legcikibb helyzet nap mint nap, hogy ott ülök szemben egy párral akik egymással nem beszélték meg a részleteket. Nektek kell dönteni minden kérdésben és tudni, hogy mit akartok. A szolgáltató segít de nem gondolatolvasó és nem lát bele a pénztárcátokba.

A feleség-jelöltek általában hisztérikusak vagy könnybe lábadt szemmel magyarázzák életük párjának, hogy fehér székhuzat, galambröptetés és hintó nélkül nekik nem lehet esküvőjük. Lehetőleg még otthon játsszátok le ezeket a meccseket. A "Drágám ezt otthon megbeszéljük" közjáték nekem is kínos...
 

10. Anyósokat könyörgöm ne!

Az esküvő szervezésébe bevonni a szülőket maga az öngyilkosság.
Ilyenkor csodálatos, latinos szappan-operák bontakoznak ki előttünk, a mamák minden elfelejtett álmával és utálatával gyermeke jövendőbelijével és annak családjával kapcsolatban. Hogy ez milyen szintre tud eljutni?!
Nem városi legenda a tömegverekedés a lagzikon.... Azt javaslom fizessétek ti az esküvőtök költségeit és szervezzétek meg magatoknak a nagy napot, ne szóljon bele senki.

11. Ruhaválasztás

Abroncsos szoknyában nem fogsz beférni se az autóba, se a mosdókba.... ha szeretnéd elkerülni ezeket a kellemetlenségeket, akkor válasz kényelmesebb ruhát. Hidd el Te is felszabadultabb leszel benne. 
Sokszor arra gondolok, hogy a legtöbb menyasszony az ellenségével volt ruhát választani.
Ha nem tökéletes a karod van némi felesleg a hátadon, hasadon akkor ne válassz fűzős ruhát. Hátul lesz még egy melled, oldalt ki fog buggyani minden aminek nem kéne és úgy fogsz kinézni, mint egy hatalmas, fehér kötözött sonka.
A pánt nélküli ruha attól, hogy közönségesen felpakolod a melleidet inkább közönséges külsőt fog biztosítani, ha nincs tökéletes alakod.
Általában hátul szoktam állni a szertartások alatt a vendégek között... ha hallanátok, hogy miket mondanak és milyen stílusban ha a kedves ara nem alkatához illő ruhát választ.

Esetleg próbálj meg a férjednek tetszeni és nem a nő ismerőseidet lehengerelni. Elég kevés férfi szereti a hosszú, csicsás műkörmöket, póthajat, csillámokat, fodrokat, túlbonyolított  merev frizurákat és az erős sminket. Inkább a rémülettől fognak tágra nyílt szemekkel nézni rád...
A vőlegény öltönyén ne spóroljatok. Vérciki amikor a menyasszony mellett a ballagási öltönyében feszít, melyhez letaposott talpú cipőt visel.

Koszorúslányok
Ha 16 év feletti a koszorúslány csapat akkor ne szívasd őket holmi rózsaszín fodros borzalmakkal és légy tekintettel az alkatukra. Sírva szoktunk röhögni a 30-40 közötti az általában pánt nélküli, organza anyagból készült,szalagos, masnis, fodros ruhába bújtatott, kissé már molett hölgyek felvonulásától. Engedd meg nekik, hogy megőrizzék a méltóságukat.
A ruhájukhoz legyen kis kabátka vagy blézer, mert ők szoktak elsőként kockára fagyni ha netán elered az eső.
A legdurvább élményem az "Alíz csodaországban" tematikus esküvő volt, ahol a fenti paraméterekkel rendelkező hölgyek a ruhájukhoz varázspálcát és nyuszifület is kaptak. Nem csupán a személyzet de a vendégek is fuldokoltak a röhögéstől.

La mamma
Irányíthatatlan általában, esküvők esetében egy időzített bomba.
Az anyósról nem is beszélve...
Nagyasszonyosan, Erzsébet királynő replikaként szeretnek tündökölni valami borzalmas pasztell színben, hatalmas kalappal ott zizegnek mindenütt negédesen. Legtöbbször a pár számára is égés amit a kedves anyukák művelnek. Óvatosan de valahogy próbálj meg hatni rá, hogy korához, stílusához és alkalomhoz illően öltözzön fel kivételesen, egyébként utálni fogod az összes esküvői fotód :).

12. Esküvői menü

Vedd figyelembe a vendégsereg összetételét.
Ha vidékről érkeznek akkor számukra a lagzi nagy mennyiségeket, sültes tálakat jelent. A francia konyhaművészetet nem fogják értékelni, mikor egy hete nem ettek, mert gyúrtak az esküvői menüre..  vidéken még sok helyen most is szégyen ha nincs tele az asztal étellel. Hülye szokás, de nincs mit tenni ellene.
Szarból csak szart lehet főzni, tehát jó alapanyagokból lesz ízletes a vacsora.
Irreálisan olcsó esküvői menünél azért illik gyanakodni vagy a mennyiség, vagy a minőség de valami nem lesz kóser. Ha 6000-7000 forintért kínálnak egy ötfogásos menüt, akkor az abban szereplő vadhús valójában marha és a vörösboros mártásokba bekerül minden moslék...soha az életben nem lennék képes ezeket megenni.

Mikor a meghívót kiküldöd kérd meg, hogy jelezzen vissza akinek vegetáriánus vagy más speciális menüre van szüksége, ezt térítésmentesen biztosítják. Az ültetésen jelöld be ezeket a vendégeket és így zökkenőmentesen megkapják a megfelelő ételt és nem fogja elkiabálni magát a pincér, hogy kié a diétás menü---

Ha svédasztalos menü mellett döntesz, akkor azt tudnod kell, hogy az ÁNTSZ szabályai szerint maximum 2 órát lehetnek kint az ételek. Ennek az étkezési formának az az előnye, hogy mindenki azt eszi amit szeret, nagyobb a választék. Magyar vendégekre ez lefordítva végtelen zabálást jelent inkább és népvándorlást az asztalok és a svédasztal között. Ha nem tervezel beszédeket, köszöntőket, akkor nyugodtan válaszd ezt.

Vegyestálak.
Fontos, hogy mindenkinek legyen rajta mindenből, ne az udvarias vendég járjon rosszul aki elől elhalásszák a finom falatokat. Mi ezt ajánljuk de én személy szerint utálom és soha nem rendelnék ilyet. A köretek egy nagy kupac hús alatt. Egyrészt sok helyet foglal el az asztalon a vegyestál és nincs is mindig elegendő hely neki, másrészt az ember nem túl boldog ha vadidegenekkel kell egy tálból szednie. Előnye, hogy éjfélkor vissza lehet róla tálalni a megmaradt sülteket. Mindig gondold végig, hogy Te mit szeretsz, hogyan éreznéd magad a vendégeid helyében. Ezen múlik egy lagzi sikere...

Évszaknak megfelelő ételek
Nyáron majonézes salátát, képviselőfánkot normális ember nem eszik és rendel. A forró levesből egy csészével elegendő, mert csak megizzadnak tőle a vendégek. Desszertnek válassz egy könnyű citrom sorbet-et, gyümölcsöt fagylalttal. Melegebb hónapokban kerüld a meleg előételt és inkább legyen egy könnyű de ízletes hideg előétel.

Fogadás, aprósütemények
A szertartás előtt remek ötlet, ha könnyű hasékkal, inkább sós de egy-két édes aprósütivel kínálod a vendégeket. Így lesz már valami a gyomrukban a vacsoráig és türelmesen ki fogják tudni várni azt. Kb. min 10-max 20dgk / fő közötti mennyiséggel számolj, a sós sütik legyenek inkább többségben.

Menyasszonyi torta
Nagyon drága mulatság, szeletenként 480-600 Ft közötti szeletárral. Szinte már bármit lehet, minden elképzelést meg tudnak valósítani. A szállításon ne spórolj, a cukrászat vigye ki hűtőkocsival a helyszínre. Ha már van egy drága tortád, ne kockáztasd meg a satu féket... Hiába a maximumra feltekert légkondi, a 20km/órával való közlekedés, a torta sérülni fog ezt saját tapasztalatból mondom.A torta felvágását - ha terveztek ilyet - a vacsora után 22:00-23:00 óra körül szokták megejteni, a gyertyafény keringő után.
Az első szeleteket Ti vágjátok fel, szülőknek is! Utána átadhatjátok nekünk a kést.

Hamarosan még jelentkezem, ha bármilyen kérdésetek, meglátásotok lenne írjatok.

Azt szoktam mondogatni, ha már nagyon sötét az éjszaka közel van a hajnal.
Az éj egyre feketébb de én egy aprócska kis csillagot sem látok már az égen.
Napról napra egyre inkább megyek kifelé mindenből és a szemem is lassan megszokja ez a fénytelenséget és csípős sós ízt. Voltam már szomorú, éreztem már reménytelenséget de ennyire mélyen még sohasem.

Úgy tudnám leírni, hogy az életem akár egy marionett bábút tartottam a kezemben és igyekeztem eddig a megfelelő mozdulatokkal megélni, túlélni, átélni a világom kihívásait, de most mintha kiment volna az élet a tenyeremből és elengedtem minden madzagot, testem pedig a földre hullt. Alig tart itt valami. Minden amiben a hittem elveszett. Minden amit gondoltam valójában önmagam áltatása volt és minden amit szerettem volna kék madárként szállt el elérhetettlen messzeségbe.

Könnyáztatta egy 8-9 hónap van mögöttem. Attól az egy embertől kellett megkapnom a legnagyobb és leggonoszabb pofonokat, akiben 100%-ig megbíztam, akiben hittem és akiről azt gondoltam más.. rokonlelkem. Talán csak annyira szerettem volna rokonlelket találni, hogy Őt ruháztam fel olyan tulajdonságokkal, melyeknek nem is tulajdonosa?! Biztosan hibás vagyok én is. Igyekeztem mindent adni, segíteni, szeretni. Baromi nagy hülyeség volt.

Először jött az a hülye gyerekmizéria ami keményebb volt mint gondoltam volna. Aztán a nem várt házassági ajánlat, ami nem is volt házassági ajánlat csak pusztán viccelődés mint utóbb kiderült, majd az a pár hónap iszonyatos fizikai széthullás a műtét miatt, a fájdalom és a hónapokig tartó fizikai képtelenség a szexuális életre. Ennek pedig egyenes következményeként a már emlegetett tinédzser harmadik. A régi párkapcsolataim alig tudtam kiheverni, legalábbis azt a szórakozást amit a drága Férfiak tettek és mivel elmeséltem neki a házasságosdit, mindent gondoltam megértette, felfogta, hogy legalább Ő ne rúgjon az egyébként is padlót fogott lelkembe.
Hát azért csak rúgott bele egyet és kettőt... nagyon belejött az utóbbi időben.

Közös utunk végére értünk.  Akármit is mond, egyszerűen a fentiek fényében nem tudom elhinni, egyáltalán nem bízom benne. Pedig úgy szeretnék.

Annyira vak és annyira csak magával törődik, annyira nem foglalkozik már kettőnkkel, annyira nem érzi és nem érzi... nem érzi mennyire komoly a helyzet. Elmenekül inkább álmai világába holmi 17 évesekkel meg belebújik a honlapos munkába csak ne kelljen foglalkozni a saját maga által létrehozott szarkupaccal.

Korábbi bejegyzéseknél azt hiszem elég egyértelmű, hogy mit éreztem iránta és mennyire szerettem. Ő volt az Igazi, az Igazi Nagy Ő. Nyomába sem ért senki és egy életen át kitartottam volna mellette ugyanilyen hűségben, szeretetben. Vele együtt a reményt is elvesztettem, hogy bármikor, bárhol még egyszer meg tudnék bízni férfiban... teljesen kizárt. Magamtól adtam, el is vette mindenem. Semmim sem maradt az útra.. úgy tűnik itt a vége.

Törvényszerű, hogy minden kapcsolatban egy idő után elérkezik az a pont, amikor a férfi átlépi a negyedik x határt és ezt követően piszkosul fiatal netán gimnazista lányok után kezd kajtatni és konkrétan hülyét csinálni magából?

Valóban elkerülhetetlen, hogy ez megtörténjen? Amióta és amíg világ a világ ez így lesz?!
Bár már  három éve elmúltam harminc de húszas éveimben járó csajszinak nézek ki, a kapcsolatunkban minden a legnagyobb rendben, minden területen jól működik és a szeretettel, szerelemmel sincs gond és mégis beütött hozzánk is a baj egy jóval nagykorúság előtt álló kislány személyében. Egyébként erről nekem nem is kéne tudnom, meg nem is kellett volna észrevennem, csak nő vagyok. A férfiak számára pedig hihetetlen módon de valóban létezik egy hetedik érzékünk, melynek segítségével kiszagoljuk ezeket a bűzös dolgokat. Ez valahogy úgy  alakulhatott ki, hogy a nőstények között valahogy a versengés egy megszokott állapot. Amíg versenyben akarunk maradni, folyamatosan figyelünk a többi potenciális é sokszor nem potenciális veszélyforrásra is, összemérjük az alakunkat, ruháinkat és társadalmi státuszunkat a többi nőével és a pasik el sem tudják képzelni, hogy a felszín alatt a legjobb barátnőknél is milyen rivalizálás zajlik. Tehát megvannak a kiélezett antennáink ezekre a jelekre. Nos az én antennám pont egy ilyen kis hölgyet cserkészett be a sarki közértbe, aki teljesen természetes módon most bontogatja szárnyait, hiszen nagyon szép, helyes kislány, vékony gida alakkal, szőke hajjal és szép nagy kék szemekkel. A maga naivitásával és „felnőtt vagyok én már” magatartásával most igyekszik felméri esélyeit a „halpiacon” és borzalmasan élvezi azokat a hódolatokat, elismerő megnyilvánulásokat, melyeket pl. az én 43 éves páromtól is kap. Haláli. Mivel én magam is hasonló leányzó voltam, pontosan megértem az egész helyzetet és pontosan tudom, hogy is van ez az egész. Van az életnek humora azt kell, hogy mondjam.

Tehát életem szerelme kissé plátóian de amolyan Amerikai Szépség stílusban belehabarodott a tinédzserbe. Borzalmasan diszkréten igyekszik ezt palástolni és szerintem teljesen meg van győződve arról, hogy annyira ügyesen flörtöl, hogy én mit sem sejtek az egészről. Kész őrület. Várom mikor vesz konditerem bérletet és megy gyúrni...

A picilány csak játszik, húzogatja a határokat és olykor cukkolja az én öreg medvémet. Még nem tudta eldönteni, hogy mit is kezdjen őszülő halántékú de piszkosul jóképű és sármos párommal. Jelen pillanatban ügyesen és taktikusan kóstolgatja, tesztelgeti. Próbálja megérteni a helyzetet, ami nem lesz könnyű, mert mi nem élünk együtt. Saját lakásunk van és egymásnál vendégeskedünk úgy öt éve, ami közös döntés volt, így megőriztük a kapcsolat romantikáját, a fentiektől függetlenül. Tehát adott egy gyönyörű szép, aranyos, sportos 17 éves gidalány és adott az én fantasztikus 1968-as évjáratú szuper Férfim. Aztán itt vagyok én a vállalkozó és kissé munkamániás 33-as, a magam sokat dolgozó de sportos mivoltával de már kevesebb illúzióval, kevesebb naivitással és még kevesebb nagy hanyatt eséssel a párom által nyújtott extráktól (lakás, autó).
Nem szerencsés ha a nő tanúja a férfi nehézségeinek, ha sokszor ő nyújt segítő kezet. Ezért nem hála jár, ezért elhagyás jár. Inkább szeretnék elfelejteni azokat a keserves éveket és a nő csak emlékezteti őket sikertelenségeire. Ilyenkor kell az ifjú még tudatlan kedves....

A kedvesem pedig roppant boldog mert végre valakinek előadhatja a Don Juan-t az autóval, hajóval és minden hódításhoz szükséges eszközzel ami nálam azért nem működik, mert pontosan ismerem minden gondját-baját és együtt próbálunk keresztülgázolni az élet nehézkes mocsarán. Mondhatnám úgy is közös munka, aztán túrós a háta...

Viccesen húzom, cukkolom én és humoros megjegyzéseket itt-ott elejtek, hogy azért tudja nem most jöttem le a falvédőről de komolyan elgondolkoztam a kapcsolatunk jövőjét illetően. Nem akarok abba hibába esni, mint a nők többsége, hogy lebecsülik az ifjú konkurenciát... nagyon is a helyén kell kezelni a problémát és komolyan kell venni, mert ez az élet rendje valahol mégiscsak... statisztikai alapon.

A leányzóval elég gyakran összefutok Párom lakásának környékén, ha megyek hozzá. Boltban, utcán. Annak, hogy folyamatos párbeszéd van köztük egyértelmű jele a csajszi érdeklődő és vizsgáló tekintete, ahogy felmér engem, olykor lenéz olykor kerüli a tekintetem. Szóval marhára nem természetes a viselkedése, az én röntgen szemeim meg mindent kiszúrnak, emberismeretben zseni vagyok.
Amikor szembenéztem vele a pénztáros barátnője próbált vagányan beszólógatni valami egészen hülyeséget, tehát hadat üzentek.

Nos nekünk nincs gyerekünk, nincs közös vagyon, tehát könnyű mindent szétszedni.
Azon gondolkozom napok óta, hogy gyönyörű öt évet akkor most egyszerűen kikukázzak? Nagyon szeretem a Férfit aki most közös préda lett. Azt is gondoltam, hogy Ő más mint a többiek és életem legnagyobb csalódásnak élem meg a történteket. Mintha elfújták volna a rózsazsín ködöt és nem tudom, hogy én ezt így akarom-e még. Annak ellenére is, hogy pontosan tudom, hogy még nem történt semmi köztük, de azt is pontosan tudom, hogy ez úgy tűnik elkerülhetetlen lesz...

Már így is elég megalázó ez a történet rám nézve, a csajszi jókat röhög rajtam a barátnőivel. (mi is röhögtünk anno...)

Úgyhogy most sebeket nyalogatok és próbálom túlélni a mindennapokat de borzalmasan nehezen megy. Teljesen padlót fogtam és reménytelennek tartok mindent, miközben meg is értem valahol, mert kinek nem kéne egy hamvas tinédzser?!
Próbálok lezárni mindent magamban, kilépni a kapcsolatból és a lehető legtöbb időt külön tölteni, mert nem akarok féltékeny őrült lenni. Ahogy így írom ezeket a sorokat egyre inkább nyílvánvaló lesz számomra is, hogy nincs más megoldás mint ha befejezem a kettőnk történetét, mert később még jobban fog fájni. Így meg legalább megmaradnak a szép emlékek.

Jobb lesz így mindenkinek. Nem kell néznem a borús képét ha nem tudott levelezni a kicsilánnyal, nem kell észrevennem éhes tekintetét ha meglátja az utcán és nem kell úgy érezni magam, mint valami vénasszony. Pedig olyan szép volt. Az a szomorú az egészben, hogy akár jó is lehetett volna... működhetett volna. Kár érte.

Lolita és a Nagy Ő széttörte a világomat, elrabolta az álmaimat.

Ahány kapcsolat annyi élet?

Azt gondolom, hogy férfiak és nők között nincsenek alapvető különbségek.
Bizonyos szempontból viszont még mindig úgy gondolkozik és ítélkezik a társadalom, mintha a sötét középkorban élnénk. Egy idősebb ötvenes ismerősöm egyik nap teljesen kikelve magából újságolta az irodában, hogy egyik kedves barátjának a felesége azt merészelte otthon közölni, hogy válik, mert van valakije és szerelmes.

Az említett férfi ismerős ezen annyira felháborodott, hogy az még engem is meglepett. Kifejezetten visszataszítónak tartotta, hogy amíg szerencsétlen állatorvos férfi húzta az igát, addig a háztartásbeli feleség megunta a háztűz őrzését és máshol kereste a boldogságot. Természetesen nem is ez a megoldást és nem értek egyet a megcsalással de a lényege mondanivalómnak az lenne, hogy az említett férfi ismerős orba-szájba csalja a feleségét, regisztrált mindenféle randivonalokon és szexpartnerkeresőkőn tehát mondhatni nyitott házasságban él. Elmondása szerint azért nem válik, mert a gyerekeket szeretné megkímélni, így inkább rideg-állattartás szintjén megmarad a kirakat-házasság, melyben mindkét fél már úgy utálja egymást, mint a szart.

Nőként egyszerűen mindig kitérek a hitemből, ha hűtlen pasik háborodnak fel hűtlen nők viselkedésén és annyi önkritikájuk sincs, hogy párhuzamot tudjanak vonni. Ez a viselkedés, ez a magatartás nem „nem-függő” és nem felmentő körülmény ha férfi lép félre.
Ugyanúgy megérdemli az ilyenkor bevett „rohadt kurva” szófordulatot mint a hölgyemények.

Arról is meg vagyok győződve, hogy alig akad férfi aki a fentiekkel egyetértene, mert a fiús-mamák azért csak elhintik az agyukban, hogy a „teremtés koronái” akiknek biológiai késztetése van a félrekúrásra. De ugyanez a biológiai alap akkor mentségéül szolgálhat a „kielégületlen” és „potens-férfire” vágyó hűtlen nőkre is.

Mindenkivel megesik, hogy rossz döntést hoz, de ezekből lehet tanulni. Ha egy kapcsolat nem működik, nem máshol kell vigasztalódni, hanem egészen egyszerűen felnőtt módon felvállalni a döntést, a kudarcot és kilépni, elmenni. A hűtlenség, a szeretőtartás csupán látszatmegoldás, illúzió hosszú távon sokkal de sokkal kellemetlenebb következményei lesznek mint  az általam javasolt megoldásnak. Arról nem is beszélve, hogy aki sokáig égeti a gyertyát két végén, előbb vagy utóbb személyiségét tekintve is meghasad, kiég és leginkább csak magát csalja meg, csapja be. Jöhet az alkoholizmus, mindenféle dependencia...

Amikor már magunknak kezdünk indokokat felhozni, mások érdekeire hivatkozni akkor jobb ha őszintén megbeszéljük magunkkal mi a bánatot is akarunk mi az élettől és mit várunk el a többi embertől, mit szólnánk egy fordított felálláshoz. Az empatikus gondolkozás, mások tisztelete hozzásegíthet minket ahhoz, hogy ne égjünk ki teljesen, boldog és teljes életet tudjunk élni. Olyat melyet képesek leszünk felvállalni az utolsó óráinkban is.
Alaptétel, ha mi nem vagyunk jóban saját magunkkal, nem vagyunk boldogok, bármit is teszünk a környezetünk, szeretteink se lesznek azok. Teljesen feleslegesen áltatja magát bármelyik szorgos-dolgos házastárs, hogy a családjáért teszi, az nem fogja értékelni, mert nem így működik, így legalábbis nem működik.

Nekem az Igazi Férfi fogalmával nem fér össze a gyávaság.
A félrelépést, megcsalást pedig gyávaságnak tartom, menekülésnek a problémákkal való szembenézéstől, kudarc és konfliktus-kerülésnek. Egy Férfi pontosan tudja, hogy a vesztes csatákból is profitál és legközelebb a szomorú történetek tanulságait felhasználva biztosan nyertes lesz. Abból a szempontból csak is nyertes lehet ha reggel a tükörbe néz és nem egy gyáva pondró néz farkaszsemet vele...

A Férfi és vonatkozik ez a Nőkre is, nem kompenzálja élete sikertelenségét hódításokkal, önbizalomkockák gyűjtésével az ellenkezőnem képviselőitől, hanem képes a tettek mezejére lépni és megdolgozni azért az életért mely boldoggá teszi és nincs szüksége szexuális kis-utakra, hogy ettől pár óra erejéig nőnek vagy férfinek érezze magát...

Kérem szépen ne legyenek szánalmasak... maradjunk Nők és Férfiak.
Megingathatatlanul boldog önmagunk.

Szombaton szerencsére egy órát hagytam magamnak, hogy lottózóba menet megpróbáljam kitalálni azt az öt bűvös számot, amely több mint egymilliárd forintot hozna a konyhára. A mi kis Pest megyei településünk lottózójába érkezve azonban tanácstalan és pánikba esett tekintetekkel találkoztam.

Nem lehet lottót feladni.

Úristen! Úristen! Most mi lesz?! Egy óra múlva egy másik olyan szintén Pest megyei és vidéki településen dolgozom ahol viszont nincs egyetlenegy hely sem ahol lehetőségem lenne lottót feladni és mi van ha az én kitöltött szelvényemen beikszelt számok telitalálatosak?! Ezt a kockázatot a lottózóban várakozok közül úgy tűnt senki nem akarja választani. A lottózóban ülő informatikus alkalmazott mindent megpróbált. Hívta a lottózók számára megadott ügyfélszolgálati számot is, de természetesen arra csak az automata jelentkezett.

Gondoltam megnézek egy másik lottózót, majd megnéztem egy harmadikat is, de mindenütt ugyanez a helyzet fogadott...

Rendszerhiba. Nem lehet lottót feladni.
Megtörtént a sorsolás, nem volt ötös és nem voltak hírek de tényleg sehol senki nem írt erről. Mi volt az oka a hosszú szünetnek, miért nem működött a rendszer. Mintha a hírek mostanában egy kicsit akadoznának, mintha az összes újságíró szabadságolta volna magát mostanság, ha bármilyen negatív vagy "rossz" dolog történik...

Hiányolom a híreket, bár elég jól meglennék nélkülük ha enyém lett volna az ötös :)

• A csúnya szavak használata azt gondolom "irodalmi túlzás" hiszen mire is való a csúnya szavak ha nem arra, hogy düh, méreg, harag kifejezését elősegítsék.
• "A politikusok" csoport általánosítás. Elképzelhetőnek tartom, hogy vannak teljesen ártatlan és jóhiszeműek is köztük, akiknek a becsületét és megítélését rontják azok akikről a fenti szösszenet szól. Nekik azt üzenem, ne legyenek politikusok.

Röpke kis hétköznapok, fekete-fehér nappalok és éjszakák, teleírt lapok és megtorpant gondolatok. Olyan fáradt vagyok. Érted? Ha tudnád mennyire elfáradtam! Beleszakadtam abban, hogy a jövőről képem nem létezik, nincsennek előttem utak, melyek nem visszafelé kanyarodnának óhatatlan veszteségeket és töréseket okozva. Romokban heverek és amit építettem eddig az is romokban hever. Homokvárak aztán homokvihar..
vagy mint a reménytelenség érzése. Amely mint a bumeráng hirtelen visszatér és jól fejbe kólint.
Szeretném azt hinni, hogy most kell túlesnem a fájdalmon, óhatatlan veszteségeken és akkor már életemben nem szenvedek. Mert szenvedni kötelező, mindenki szenved és én is, de jó lenne csak egy kicsikét, pont csak annyira, hogy végleg ne szúrjak el mindent és világosabban lássak. A döntés melyeket meg kell hoznom egyszerre jó és megnyugató és fusztráló, letaglózó, tragikus mert kudarcot hordoz magában, hogy vesztesként léptem ki a csatából saját magammal, mert bánatot visz más életébe is, mert nem tudok tisztán kimászni ebből, harag és csalódottság nélkül. Mindenem ami volt az már nincs anyagi, tárgyi értelemben. Mert olyan mélyen vagyok, hogy egy hete ételre sincs pénzem, csak tartom én is a látszatot, hogy elvagyok én, nincs semmi baj bár üres a tárcám, üres a hütőm, üres a gyomrom, üres a fejem.  Egyik kézel kiszámlázom a tételeket, a másikkal meg kétszer annyi adót befizetek a semmire... óriási a baj.  Ha tehetem átalszom az egész napot és akkor nem érzek semmit, mintha meghaltam volna. Se éhség, se stressz, se fájdalom... olyan mintha már nem is lennék.

Az ég veled! Tán életemben
Többé nyomodra nem lelek:
Csak téged hív az Úr, nem engem;
Most érzem, mily nagyon szerettelek!

Nem szórok átkot én a sorsra,
Nem sírok - elbírom, ha kell.
Már jön-jön érted egy vitorla, -
S mosolygón nézem, mint száll véled el.

Reménnyel telve kelsz utadra,
S kevélyen jössz megint ide;
S kik itt szenvedtünk érted, elhagyatva,
Te ránk sem ismersz, - senkire.

Az ég veled! Szépséges álmod
Elkábít, és gonosz gyönyörbe vet;
A csillag, mely utad fölött sugárzott,
Még jó soká vakítja el szemed.

Lehet, hogy egyszer majd megérted,
Mit ér, ha érző szív szeret,-
Mily üdvösség: ha már tiéd lett,
Mily szenvedés, ha elveszett.

Alfred de Musset
 

Bridget Jones szituációkba keveredem. Pedig nem vagyok szingli...
Mindenkinek egyetlen egy kérdés jut egyre inkább eszébe amikor velem találkozik.
1. házasság
2 .gyermek

No comment.

Roppant kínos kérdések és sokkal személyesebbek annál, hogy én ezt bárkinek valaha is feltenném. Meglepő módon még egy év után sem változott a véleményem, sem a vágyaim, sem az életemre vonatkozó elképzeléseim. 

Amiért elhagytalak
Egy névtelen ex-férj vallomása

Próbálkozom megírni amit érzek, amit mondani szeretnék de így hajnali 3 felé olyan nehéz..

... és egy sikeres nő mögött pedig önmaga

Lúzer

Nem igaz, hogy a múltban nem álltam a szeretett férfi háta mögött, ahogy ez jelen esetben is így van. Azt gondolom, hogy mindig mindenkit a magam módján teljes vállszélességgel, érzelmileg és anyagilag, illetve a munkámmal maximálisan segítettem, csak máshogy mint ahogy azt a legtöbb nő teszi.
Nem egy hálás feladat és nagyon megbántam, hogy így tettem.
A gyakorlatban ez ugyanis a következőt jelentette: a nehéz időszakokban, húztam az igát, fizettem mindent, majd amikor már annyira de annyira tehetetlennek éreztem az egész helyzetet és saját magam pedig kimerültnek, végtelenül fáradtnak és elengedtem az egészet, mert 10 évvel ezelőtti volt párom csak nem akart lendületet venni és elkezdeni felépíteni az életét. Szakításunk után viszont talpra állt és most már betegre keresi magát. Ez jó is és örülök, hogy egyenesbe jött az élete.
Egyetlen egyszer nem állt oda elém, hogy azt mondja köszi te lúzer, hogy két évig amíg nem indultak be a dolgok segítettél és fizettél mindent. Ha azt a pénzt magamra költöm jobban jártam volna.

Majd gyors váltás és a jólmenő vállalkozó vállalkozásában dolgoztam és sokat kaptam de sokat is adtam, erről valahogy írni se akarok csak elfelejteni az egészet, mintha meg se történt volna, mert annyi sérülést sikerült begyűjtenem, hogy egy életre elég.
Egy év kőkemény depresszió után megráztam magam és hajrá.
Valahogy nekem soha nem sikerült „jól válnom”, eddig tiszta ráfizetéses volt ez a történet... úgyhogy teljesen meg tudom érteni a férfiakat, akik nem sok kedvet éreznek a „közös háztartás” vezetéséhez.

Drágám előre menjél, mondom előre!

Mégis ki a bánat áll az én hátam mögött?

Ki áll egy sikeres nő háta mögött?

A minisztériumok és a segítségnyújtás témakörben már 10 éve telik nálam a pohár, de ma végleg vége. Legszívesebben elküldeném az összes lusta, kelletlen munkatársukat melegebb éghajlatra, bár ehhez is végtelen türelem kell, mert mire felveszik a telefont -már ha felveszik -  az nem kis türelemjáték...

Ma egy percre láttam életem volt Szerelmét, ahogy a virágait pakolgatta le a teherautóról szerencsére egészségben és úgy tűnik boldogságban hála a gyógyulásnak és erejének, kitartásának. A Gerson kúrának hála egyenlőre szuper formában van és remekül néz ki. Egy év telt el és remélem még sokszor 10 fog ugyanígy...

Azt hiszem, mi tényleg szerettük egymást, de tényleg nem működött elsősorban miattam és miatta. Az a vicc az egészben, hogy minden esélyünk megvolt arra, hogy örökké tartson és mégis valahogy leromboltunk mindent, túl nagy hőfokon égtünk.
Mint embert mindig szeretni és tisztelni fogom és folyton aggódni miatta, hogy vajon minden rendben az egészségével, a szívével és a lelkével?

Vajon eléggé szeretik-e. Nagyon szeretném ha a párja őrülten szerelmesen szeretné és végtelenül boldoggá tenné, ha kényeztetné és sokat masszírozná a talpijait és nézné vele tökmagolajos pirítóst rágcsálva a dokumentumfilmeket és órákon át beszélgetne vele a kádban meg vinné rengeteget kirándulni ki az erdőbe, ha „látná Őt”.

Nem tudnám elképzelni a „nélküled” érzést és nem tudom elképzelni az életet enélkül az áramlat nélkül, ami Vele együtt magával ragadott.

Közelgő ünnepek

Az Élet az egyén feladata és felelőssége önmagával szemben elsősorban. Magad teszed próbára magad, nem kéri senki, hogy kövesd, nincs szó vallásos illuziókról, csatlakozásra csábító eszmékről. Ha nem szeretsz semmit, nem szereted és fogadod el a világot magadat sem tudod, hiszen önmagadhoz a világon keresztül vezet az út és itt nem lehet határokat szabni, népcsoportokra bontani az egységet, végülis mindannyian ezen az egyetelen egy bolygón próbálunk életben maradni és boldognak lenni a fene egye meg..

Kicsit ki kéne szakadni azokból a fejekből és "globálisan" tekinteni a világra és az életre.

"... - régen gyanakszom a szerelemre, hogy mint ösztön, eredetileg a ragadozó állat önfenntartási ösztönéből származik - az elfelejtett eredeti cél csökevénye a szólásforma: úgy szerettem, majd megettem."

Karinthy Frigyes

 "Fajelmélet. Két ember között nagyobb különbség van, mint két fajta között."
Karinthy Frigyes

Hangzatos ígéretek, szélfújta szerelmek, tettek helyett szavakba öntve és makacs elvek, meg nem létező olykor a tükör felesleges polirozására elővett előkelő erkölcsök, normák, értékrendek. Mit kezdjek én veletek
„szavak”?!

Istennek vagy az Életnek, vagy nevezzük Sorsnak fekete humora van. Évek óta nem járt a Balatonnál. Amikor utoljára a tónál nyaralt első szerelmével egy lepusztult hegyi kis nyaralóban és normális fürdőszobáról, mellékhelységről, elegáns vacsorákról álmodott a szállodasoron sétálva, korgó gyomorral és turkálóból összevadászott olcsó kis fehér ruhájában. Nyolc órás vonatútat tettek meg idáig, majd izzadtan és büdösen felcipekedtek a hegyi kisházba, mely inkább présházként, mint szállásként volt definiálható. A két hét alatt egyszer vacsoráztak a városban, néha beültek cukrászdába fagyizni de a korzón rengeteget sétáltak, közös álmokat szövögettek a nagybetűs, gazdag életről.

Aránytalanul sokat költött drága külföldi divatmagazinokra, melyekben az abszolút elérhetetlennek tűnő tárgyakat csodálta újra és újra a strandon hason, felkönyökölve feküdve. Meg volt győzödve arról, ha sokáig nézi őket, talán valóra vállnak, birtokába kerülnek.

Húzta az időt.

Na jó talán túlhúzta és visszaél a Sors jóindulatával, hogy még mindig nem bukott meg. Szomorúan konstatálta a tényt, hogy remekül hazudott és mesteri módon játszott.

Titkon még kicsit büszke is volt magára, a szervező készségére, a helyzetfelismerésére, a nyomozókat megszégyenítő figyelmességére, melyel saját maga nyomait kutatta és tüntette el.

Tudod szeretlek és borzalmasan fáj amit érzek, hogy nem fogok tudni megfelelni az életednek egyik legfontosabb területén. Azt mondtad az Életedben Te is benne akarsz lenni az első háromban, hogy rólad is szóljon. Azt mondtad, ez is egy oka a válásodnak. Mégis az élet paradoxonának érzem, hogy az én gyengepontomat még is az fogja jelenteni ami nálad túl erős volt, de gyengítenéd, viszont kimondatlanul elvárnád tőlem.

Mi a baj?

Ma már hétfő van és én megfogadtam, hogy összeszedem magam és rendberakom a szupervékony énemet, a legmosolygósabbat, a legszeretnivalóbbat és a legkívánatosabbat, dögöljenek azok a legyek.
Ha már ennyire vesztésre állok, legalább a tudat legyen meg, hogy én megtettem mindent.

Még ettem ezt azt és éjfélkor  hosszú időre búcsút mondtam a cukornak, sónak, élesztőnek, húsnak és lisztnek. Mennyivel nehezebb így harminc felett letornázni a súlyom ötven kiló alá, hála a szupervékony szupermodelleknek az ember lánya nem lehet simán vékony, úgy kell kinéznie mint aki éppen éhenhal.

és!

Aki azt mondja, hogy a férfiak ezt nem szeretik, no az hazudik. Mindegyik volt barátom imádta az éppen negyven kilómat anno és amíg 40-42 kg nyomtam egészen egyszerűen megállítottak az utcán fotósok, és 165 cm magasságom ellenére kaptam a modell munkánkat és bármikor bármelyik Férfit elcsábítgathattam, akit akartam, minden kezdeményezés nélkül, ahogy kell. Mert fiatal voltam és próbálgattam mit tud ez a csomagolás..
Időhiány, sok munka, rendszertelenség és egy-két év depresszió után felugrott a nyolc kiló, hát ezzel küzdök én.

Nem tudok belegondolni sem, hogy nem vagy, elveszítelek.
Még félni sem merek ettől, nehogy a gondolat teremtsen.
Te vagy az életem.

Olyan kívűlálló szereplője vagyok az életednek sokszor. Amikor otthon vagy, az nekem olyan érzés, mintha a Marsra utaztál volna fényévekre. Hogy kategórikusan maradjak a világűrnél, Szaturnusz, tejút és társai, (mi van velem?!)... számomra a Te világod, a Te faludban, a Ti házatokban a fiatokkal maga a feketelyuk.

Valahogy nem vagyok benne ebbe a világba, csak keringek benne, leginkább úgy mintha Te lennél a Szaturnusz én meg a gyűrűje. Teszem, amit tennem kell, néha ez vissza is ráncigál a real-life nevű projektbe, sokszor élvezem is a sok kihívást a munkámban, a megoldásra váró helyzetekben. De igazából azt szeretem amikor nyár van és mi ketten együtt élvezzük a napfényt és közös közengünket a vízet. Úszva a boldogsában. Azt szeretem, amikor hajnalban felébresztesz, mert kívánsz, megpuszilsz, szeretsz. Kiflibe ölelsz és beleszuszogsz a nyakamba. Végtelen boldogság vagy nekem. Aztán dalolva kitáncikálsz a fürdőszobába és hangosan énekelve dalt írsz a szépségápolási termékeim címkéjéből, majd szintén ritmusos mozgással kicsattogsz még félig vizesen a szobába és megkeresed valamelyik fekete alsónadrágodat, vagy derekadara csavart törülközővel visszabújsz kómás, szénaboglya fejem mellé. Olyan gyönyörű vagy ilyenkor. Imádom a bőrőd, a vállaid, a vizes sötétbarna hajad és, hogy annyira de annyira pasi vagy! Ahogy nevetsz, azokat a huncut csillagokat a szemedben, a kacsázó lépteidet. Mindig Rád vágytam amióta az eszemet tudom, ilyennek képzeltem a Szerelmet. A zsigereimben éreztem, hogy jössz és Te leszel az.. minden fénykép nélkül tudtam valami csoda folytán, hogy bevállalhatom a vakrandit, mert Téged kerestelek..
Micsoda boldogság Veled minden reggel, amikor odakucoroghatok a melledre, ébreszthetlek és sokáig lebegünk együtt ébrenlét és az álmok szűk határa felett.
Nekem nincs más, csak Te vagy.
Nem is akarok mást!
Rokonlelkem, szerelmem, társam, barátom vagy és már üzlettársam is :)!
Mert nagyon szerelmesen szeretlek, hát nagyon félek attól, hogy elveszítelek. Semmi lennék nélküled, semmi. Te tettél engem újra boldog, kiegyensúlyozott, álmokkal és célokkal teli Nővé. Mindemellett igazi szabadságot is Tőled kaptam, nem is éltem vissza vele soha sem.
Te Igazim nekem. Szeretkezzünk ismét a csillagok alatt az autódban, a Duna partján, éjjel a csillagos éggel takart Balatonban! Elvesznék karjaidban!
Belepusztulok annyira hiányzol. Csak sírok és picsogok... ilyen öreg fejjel.
Szeretlek. Gyere, gyere, úgy ölelnélek!
Nem tudok aludni nélküled!

Úgy vártam, hogy még hívj ma.
Úgy vágytam arra, hogy halljam a hangodat.
Úgy szerettem volna Tőled csak egy sms-t.
Mostanában nem írsz, nem hívsz.
Nem tehetek semmit, nem mondhatok semmit.

Belevágtam ebbe grafomán sztriptízbe, melyhez kellemes társaságomat Irsai Olivér és némi testi-lelki vetkőzést elősegítő háttérzene jelenti. Muszáj lemezteleníteni a lelkemet, lecsupaszítani a gondolatokat, legyek csak a magam egyszerűségében, valóságában, nézzek csak szembe önmagam pucér tükörképével. A gondolatok leírva már olyan komolytalanul könnyedek lesznek és megszűnik minden feszültség bennem, mintha egy pszichiáter kanapéján vallnék színt. Lassú vetkőzés ez, meg kell adni a módját, nem lehet csak úgy ledobálni azokat a ruhákat. Gombról gombra, percről percre, feszültséget teremtve, csupán a magam örömére, nem színjátszásból vagy tetszeni vágyásból.