Munkám miatt nagyon sokféle emberrel kerülök kapcsolatba akikkel sokszor sokkal bizalmasabb témákat is meg tudunk vitatni és ezek közül egyik engem kifejezetten érdeklő kérdés a gyermekvállalás. Ahány nő, annyi eset.
(A saját hozzállásomról már írtam, belőlem attól függetlenül, hogy nagyon szeretem a gyerekeket, sokat teszek értünk mégis hiányzik az „anyagén”. Annak ellenére, hogy olykor nagy a kísértés, a józan reális gondolkozásmódommal és a tények, statisztikák figyelembevételével nem alapíthatok családot, mert nem vagyok rá alkalmas.
De támogatom a gyermeket vállaló nőket, férfiakat, családokat.)

 

A problémák - minimálbéren, vizen és száraz kenyéren

 

Sajnos, olyan területen dolgozom, ahol közép- és felsővezetői szinten is nehéz elérni a bejelentett munkaviszonyt és ha be is jelentenek teszik azt minimálbéren. A munkahelyek kiszámíthatatlanok, nem lehet így hosszú távon tervezni, megalapozni egy életet.
Nekem a legnagyobb gondot a férfi főnökeim jelentették, bár igyekeztem mindig láthatatlan lenni, a legszürkébb kisegér, de a zaklatást soha egyetlen helyen sem tudtam megúszni, aminek persze azonnali kirúgás lett a vége. Sok nővel ellentétben nekem szerencsém volt és erőszakra soha nem került sor. Ezek kimondhatatlan titkok.

Nem beszélünk róla, mert ha nőként én felvállalom a történteket, garantáltan azt a vádat kapom, hogy egy kurva vagyok, az én hibám, hogy ez történt.

Tévedés.

A férfiak pontosan tudják, hogy a legártatlanabb nő, kislány becsületén is foltot ejt ha előáll a történtekkel így kíválóan ki tudják választani azokat a hölgyeket akik tartják a szájukat. Szóval ilyen ma nőként nagyvállalatoknál igazgatóhelyettesként, marketing igazgatóként, PR vezetőként dolgozni.

 

Ha pedig azt közölném velük, hogy terhes vagyok, dühös tekintetekre és szemrehányásra számíthatnék. Szerencsésebb esetben velünk együtt örülnek és talán vissza is vesznek szülés után a munkába, 2-3 év kihagyást követően...

Mindenkinek van egy saját története erről szerintem....

 

 

Saját vállalkozásba kezdtem. Ennek köszönhetően rezonens lettem a többi vállalkozó nőre, akik maguk kezébe vették a sorsukat. Fodrászok, kozmetikusok, magántanárok, takarítónők, programozók, cukrászok és rendezvényszervezők stb. Van aki a hobbijából akar megélni, van aki karrierista és a kihívást keresi és a legtöbben úgy gondolják a mai munkaerőpiac nem ad más lehetőséget számukra. Vállalkozás mellett gyermeket vállalni? Tovább fizetni a járulékokat?

Befuthatatlan.

Ezek a vállalkozások nem termelnek annyi pénzt, hogy túl sok adót lehessen kigazdálkodni, különösen akkor nem ha ne adj Isten nyereségesek.

Aki nyereséges, számíthat nyereségadóra, havi áfára, megemelt iparűzési adóra és irreálisan magas költségekre.

 

Egyszerűen nem lehet jól csinálni. A nők nagyrésze sokszor kényszervállalkozó, minimálbért fizet maga után és örül ha kitermeli a járulékait, megél valahogy, reménykedik abban, hogy nem betegszik le. Vállalkozóként sokkal de sokkal többet kell dolgoznom, mint azoknak az ismerőseimnek, barátaimnak akik bérből és fizetésből élnek. Nekem kell előteremteni mindenre a pénzt, átlátni a napi rutinon, koordinálni, sokszor fejest ugrani az ismeretlenbe. Hihetetlen stresszel, nyomással jár és persze sikerrel, döbbent férfi tekintetekkel.
Az operatív ügyeket vállalkozáson belül általában a nők viszik, nem lehet abbahagyni, kiszállni vagy kezdheti az ember lánya előről.

Miért nem szül aki alkalmazott?
Nincs jövőképe.
A munkahelye vagy visszaveszi, vagy nem. Végtelenül kiszolgáltatott lesz. Melyik főnök örül annak, ha az alkalmazottja a héten folyton elkésik, dekoncentrált a beteg gyermeke miatt? Soha nem túlórázik és végig szenvedő fejjel vesz részt a hétvégi céges eseményeken.

 

A nők sokszor akkor látnak rá világosan, amikor megszületnek a gyerekeik, hogy nem tartható a korábbi, alkalmazotti életforma. Bár gyakran szó esik a részmunkaidőről, távmunkáról, de az nem elegendő. Vegyük a statisztikát.

 

 

Minden közel 3. házasság vállással végződik, ergo nagy valószínűséggel mire a gyermek eléri az iskolás kort az édesanya már egyedülálló anyaként próbál helyt állni.
A megélhetéshez, 8 órás bejelentett állásra és magas fizetésre van szüksége. Tehát a részmunka, távmunka ebben az esetben nem megoldás.
Mi az eredmény?
Egy túlhajszolt, kimerült, önmagát elhanyagoló, magányos, boldogtalan nő és egy hasonló gyermek... ki akarhatja ezt???!

 

 

Szerintem a mai világban a nők nem érzik biztonságban magukat.
Ha a saját biztonságunkról nem tudunk gondoskodni, felelősséggel nem vállalhatunk gyermeket. Azt is gondolom, hogy a „karrierista, önző” jelző nagyon téves, ez egy összetett kérdés. Egy társadalomnak szeretnie kéne a nőket, valóban szeretnie és becsülnie azért, hogy mi jól érezzük magunkat a zömében férfiak által kreált világban.

Szeretni kell mindentől, beosztástól, külsőtől és társadalmi osztálytól függetlenül.

Ez fordítva is igaz. A nőknek is szeretni kell a férfiakat, elfogadni őket ahogy vannak.

 

 

A gyermek nem vállalás már csak eredmény.
A gond alapvetően nem ezzel van, ez egy színtiszta visszajelzés mindenki számára. A nőket leterheli a tudat, hogy nem tud jövőt biztosítani a gyermekének, ha nem tudja mi fog történi az első három évben amíg otthon marad a kicsivel,  főleg akkor ha 100%-ig nem számíthat valakire.

 

Álszentség lenne azt mondani, hogy a mostani házasságok biztos alapokon nyugodnának a felpörgetett, túlhajszolt és feszültséggel terhelt kapcsolatokban. Három fronton nőként helyt állni lehetetlen, a férfiakat pedig megviseli a „pénzkereső-automata” funkció, senkinek sem az a boldogsággal teli időszak az, amit annak kéne megélnie. Olyan szomorú.

 

 

Azok a mondatok, melyeket érvként szoktak felhozni idősebb generáció tagjai még inkább azt az érzést erősítik, hogy valójában senki nem érti a problémánk, az okot, nem is figyelnek ránk csak azt akarják szüljünk és kész.

Jönnek a klissék:

„ A gyermek soha nem jön jókor”, „majd lesz valahogy”, „látod mi is megoldottuk, mégsem szenvedtél hiányt semmiben”...

 

Szerintem ez naivitás, felelőtlenség. Talán az elmúlt rendszer miatt ezekben az emberekben van egy olyan téveszme, hogy valaki gondoskodik róluk ha nagy gáz lenne, minden megoldható, de ez óriási tévedés. Még bíznak a szociális hálóban, pedig csak a szakadék van ha nem garantáljuk a saját biztonságunkat évekre.

Az életünk csak rajtunk múlik, azon milyen lépéseket teszünk. Öngondoskodás, tervezés. Ezek nélkül nem megy. Áthidalhatatlan lassan a generációk közötti szakadék.

 

Megoldás - Tudásalapú, nyitott társadalom

 

Szerintem az segítene, ha a gyermeket vállaló nők után csökkentenék az adót, adókedveményt kapnának azok a munkahelyek, melyek saját óvodát, bölcsödét üzemeltetnek vagy támogatnak a közelben. Segíteném azokat a munkáltatókat akik megvalósítják a rugalmas munkaidőt, engedik a távmunkát (internet, telefon világában ez remekül működik). Ehhez azonban a fejekben is rendet kéne tenni, hogy nem az dolgozik jól, aki éjjel-nappal bent ül az irodában. A valós teljesítmény értékelése sokat segítene, félre kéne tenni az álszentséget, a felületességet.

 

Ráadásul nem csak az a cél, hogy sok gyerek szülessen, hanem az is, hogy ne magukra hagyott, meg nem értett, kapcsolatépítésre alkalmatlan, érzelmileg sérült, magányos gyermekek vegyenek minket körül.

 

 

Fontos lenne azt is átgondolni, mi történik akkor ha már megszületett az a gyermek. Mi. Te, mi, ők, én hogyan vélekedünk, viselkedünk a csecsemőkkel, kisgyerekekkel, kamaszokkal, édesanyákkal, kismamákkal kapcsolatban. Mi a véleményünk rólunk, hogyan beszélünk velünk, mennyire vagyunk toleránsak a fiatalokkal. Azt gondolom a mi társadalmunk igazából nem szereti a gyermekeket, nincsennek pelenkázók, babakocsival nem lehet közlekedni, nem lehet sehol sem megetetni a kisbabákat, a terhes nőket lekövérezik és nem adják át nekik a helyet, az orvosnál, kórházban betegnek kezelik és sokszor megalázóan, durván bánnak velük. Türelmetlenek, kioktatóak, lekezelőek az emberek a gyerekekkel, kismamákkal.
Otthon a férjük nem kívánja, a szülés után  megjegyzéseket tesz arra, hogy mikor szándékozik a kedvese visszafogyni a leánykori súlyára. Bölcsibe, óviban súlyos tízezrek és protekció árán lehet bejutni és még sorolhatnám. Egy szó mint száz túl sok ki nem mondott elvárásnak kell megfelelniük. A gyermekek legyenek észrevétlenek, ne sírjanak, rohangáljanak szóval ne viselkedjenek úgy mint egy gyermek. A mama minden fronton sikeres legyen és szégyelje magát ha a sztármamákhoz hasonlóan szülés után nem tolja izzadtan a háromkerekű szuperbaba-bringát futás közben, head-set-el a fülében.
Mire a férje hazaér pedig Michelin-csillagos vacsorával várja és zárja a napot egy orbitális szeretkezéssel. Ki a bánat képes erre? Még ha takarítónők, dadát hada áll is rendelkezésére?!

 

A gyerekeket együtt kell „várunk” egy országban. Mindenkinek, egytől-egyig.
Erőszakmentesen.

Szeretettel.

Türelemmel