Ahány kapcsolat annyi élet?
Azt gondolom, hogy férfiak és nők között nincsenek alapvető különbségek.
Bizonyos szempontból viszont még mindig úgy gondolkozik és ítélkezik a társadalom, mintha a sötét középkorban élnénk. Egy idősebb ötvenes ismerősöm egyik nap teljesen kikelve magából újságolta az irodában, hogy egyik kedves barátjának a felesége azt merészelte otthon közölni, hogy válik, mert van valakije és szerelmes.
Az említett férfi ismerős ezen annyira felháborodott, hogy az még engem is meglepett. Kifejezetten visszataszítónak tartotta, hogy amíg szerencsétlen állatorvos férfi húzta az igát, addig a háztartásbeli feleség megunta a háztűz őrzését és máshol kereste a boldogságot. Természetesen nem is ez a megoldást és nem értek egyet a megcsalással de a lényege mondanivalómnak az lenne, hogy az említett férfi ismerős orba-szájba csalja a feleségét, regisztrált mindenféle randivonalokon és szexpartnerkeresőkőn tehát mondhatni nyitott házasságban él. Elmondása szerint azért nem válik, mert a gyerekeket szeretné megkímélni, így inkább rideg-állattartás szintjén megmarad a kirakat-házasság, melyben mindkét fél már úgy utálja egymást, mint a szart.
Nőként egyszerűen mindig kitérek a hitemből, ha hűtlen pasik háborodnak fel hűtlen nők viselkedésén és annyi önkritikájuk sincs, hogy párhuzamot tudjanak vonni. Ez a viselkedés, ez a magatartás nem „nem-függő” és nem felmentő körülmény ha férfi lép félre.
Ugyanúgy megérdemli az ilyenkor bevett „rohadt kurva” szófordulatot mint a hölgyemények.
Arról is meg vagyok győződve, hogy alig akad férfi aki a fentiekkel egyetértene, mert a fiús-mamák azért csak elhintik az agyukban, hogy a „teremtés koronái” akiknek biológiai késztetése van a félrekúrásra. De ugyanez a biológiai alap akkor mentségéül szolgálhat a „kielégületlen” és „potens-férfire” vágyó hűtlen nőkre is.
Mindenkivel megesik, hogy rossz döntést hoz, de ezekből lehet tanulni. Ha egy kapcsolat nem működik, nem máshol kell vigasztalódni, hanem egészen egyszerűen felnőtt módon felvállalni a döntést, a kudarcot és kilépni, elmenni. A hűtlenség, a szeretőtartás csupán látszatmegoldás, illúzió hosszú távon sokkal de sokkal kellemetlenebb következményei lesznek mint az általam javasolt megoldásnak. Arról nem is beszélve, hogy aki sokáig égeti a gyertyát két végén, előbb vagy utóbb személyiségét tekintve is meghasad, kiég és leginkább csak magát csalja meg, csapja be. Jöhet az alkoholizmus, mindenféle dependencia...
Amikor már magunknak kezdünk indokokat felhozni, mások érdekeire hivatkozni akkor jobb ha őszintén megbeszéljük magunkkal mi a bánatot is akarunk mi az élettől és mit várunk el a többi embertől, mit szólnánk egy fordított felálláshoz. Az empatikus gondolkozás, mások tisztelete hozzásegíthet minket ahhoz, hogy ne égjünk ki teljesen, boldog és teljes életet tudjunk élni. Olyat melyet képesek leszünk felvállalni az utolsó óráinkban is.
Alaptétel, ha mi nem vagyunk jóban saját magunkkal, nem vagyunk boldogok, bármit is teszünk a környezetünk, szeretteink se lesznek azok. Teljesen feleslegesen áltatja magát bármelyik szorgos-dolgos házastárs, hogy a családjáért teszi, az nem fogja értékelni, mert nem így működik, így legalábbis nem működik.
Nekem az Igazi Férfi fogalmával nem fér össze a gyávaság.
A félrelépést, megcsalást pedig gyávaságnak tartom, menekülésnek a problémákkal való szembenézéstől, kudarc és konfliktus-kerülésnek. Egy Férfi pontosan tudja, hogy a vesztes csatákból is profitál és legközelebb a szomorú történetek tanulságait felhasználva biztosan nyertes lesz. Abból a szempontból csak is nyertes lehet ha reggel a tükörbe néz és nem egy gyáva pondró néz farkaszsemet vele...
A Férfi és vonatkozik ez a Nőkre is, nem kompenzálja élete sikertelenségét hódításokkal, önbizalomkockák gyűjtésével az ellenkezőnem képviselőitől, hanem képes a tettek mezejére lépni és megdolgozni azért az életért mely boldoggá teszi és nincs szüksége szexuális kis-utakra, hogy ettől pár óra erejéig nőnek vagy férfinek érezze magát...
Kérem szépen ne legyenek szánalmasak... maradjunk Nők és Férfiak.
Megingathatatlanul boldog önmagunk.
