Nem tudom, hogy történhetett meg velem ez az élet.
A „gazdag” kisvárosi közegem szerint velem (aki nem „gazdag” kisvárosi”) ez nem történhetett volna meg. Azaz. Ők voltak erre hivatottak, mint megfelelő anyagiakkal rendelkezők. Aztán mégis én lettem Alice csodaországban.
Olyan volt ez az egész, mintha felkapott volna valami hihetetlen friss áramlat, mint amikor a tenger felől fúj a szél és Te szó szerint boldog vagy a lélegzéstől. Semmit sem hagytam ki, sem mélységben sem magasságban. Önként. Vadul meg akartam élni, fogni, tapasztalni, ízlelni az élet összes dolgát és ez alapján kialakítani a saját álláspontomat és véleményemet, megtudni mi a jó a legrosszabban is.
Tiszta őrült voltam mindig és valahogy ez a bolondos de tiszta természetem annyi szerelmet ajándékozott nekem. A Férfiak voltak a játszótársaim... de soha nem a játékszereim. Játszottunk...
....A táncban, a zenében, a száguldásban, a futásban, az úszásban, a repülésben, a nevetésben, a könnyekben, a zuhogó esőben, a szeretkezésben, az egymással kergetőző rímekben, az emberi történetekben, a természetben, a misztikus ködben, a mosolyban, az éjszakai égboltban, a világ minden táján és a legkisebb szobákban, egész éjszakákon át autókban, a munka és az alkotás örömében, fájdalomban és veszteségben, szenvedélyben...
Vicces, hogy pont én mikor botrányosan zárkozott vagyok egyébkén és lassan nyitok.
Fogalmam sincs, hogy kerültem én kétszer is Japán delegációba, aztán körbebarangolni Dél-Amerikát, Mexikót, naphosszat salsa-t járni és Mohitót inni Kubában. Megmászni Kilimandzsárót és vitorlázni a fűszerek szigetének Zanzibár azúrkék tengerén. Lazítani Egyiptomban, kiruccani Londonba, Velencébe, Bécsbe... Télen havas tájakon sítalpakon száguldani, kastélyokban aludni, a Tiszán és az Ipolyon evezni, bebarangolni motorral Magyarországot, hajózni az Adrián stb.stb.
Volt minden, luxus sátortábor és szafari, bálok és vacsorák és folyamatos szárnyalás. Polihisztor, nagy tudású, csodálatos - bár idősebb – emberek társaságában.
Azt gondolom, egy Férfi olyan, akár a jó bor, minél idősebb, annál finomabb.
Volt szegénység, reménytelennek tűnő helyzetek, halálok és félelmek, gyilkos féltékenység és menekülés, túlélés Olaszországban.. stb.
A 18. születésnapommal kezdődőtt, hogy a copfos, 10 évvel idősebb lovagom a szállodájában megszervezte a születésnapom és elhívta barátaim, ráadásul Ő főzőtt, sütött, off-road versenyeken szórakoztatott és mindent de mindent adott. Szerelmet. Szeretetet. A leghumorosabb és legvidámabb Ő volt, felkészített a jogra, megtanította nekem a történelmet, az irodalmat, azt mitől nő a nő és elhatározta, hogy megtanítja nekem élvezni a szexet. Sikerült neki. Nem volt okom menni, de mennem kellett... fájt.
Aztán nem is tudom, hogy talált rám annak a végzetesen zöld szempárnak a tulajdonosa a táncoló tömegben és mennyire halálosan szerettem. A tánc és a zene, meg a sport volt mindenünk. Ő profi volt, mindenben. Túlságosan fiatalok voltunk és nem tudtuk kezelni az érzéseinket, de állandóan egymás karjaiban kötöttünk ki, mint két partot ért hajótörött. Hogy azok micsoda szerelemmel teli szeretkezések voltak és milyen érintések, mosollyal, nevetve, zokogva. Duna-partján, autókban, tehervonatban stb stb. Sokszor látjuk egymást és látom a szemén, hogy neki is eszébe jut és bár elmúlt de tudom mindketten örülünk, hogy ez velünk történt meg. Minden reggel találkozunk, közel dolgozunk egymáshoz, így hozta az élet.. mégsem beszélünk soha, pillantással köszönünk és ennyi. Az a négy év se veled se nélküled fájt.
És utána ott volt a művész, aki ma már filmekben látja a világot de akkor még a saját útja után kapaszkodott kétségbeesetten, az életbenmaradásssal harcolva. Szövetségesei voltunk egymásnak. Olyan mély köteléket font körénk az élet azzal a rengeteg fájdalommal és nehézséggel, hogy azt mondtuk mindketten, ez gyönyörű. Ő is igazi Férfi, jóképű, magas, piszkosul vonzó és ráadásul zseni. Írásban, irodalomban, vizuális látásmódban, zenei tájékozottságban és jó szívben verhetetetlen. Sokat tanultam tőle is. Minden érdekelte, mindenről tudott beszélni és mindenkit szeretet, megölel. Áldott ember. Sikerült neki, nekünk sajnos nem, pedig közel voltunk, egy hajszálra se.. megint inkább tovább mentem. Pedig annyit de annyit játszottunk, gyerekek voltunk, hú de rossz gyerekek, csupa bolondságot csináltunk és nyarakon át Balatonfüred volt a mi játszóterünk... és Ő volt az első Szerelmem, akit én választottam. Megbántam sokszor, hogy elhagytam, mert mi valóban összeilletünk mindenben. Rosszkor és rossz helyen. Ki kellett volna tartanom mellette. Ezt tanultam meg .
itt vagyok 21. éves a történet szerint.
Nem tudom folytatni mert itt indult el még csak igazán velem az élet. Minden Szerelmem szerettem és tiszteltem, becsültem, szeretem őket a mai napig és aggódok értük, örülök amikor jelentkeznek, ha tudom jól vannak. Nemcsak nagy tudású, intelligens és érzékeny, figyelmes, a maguk területén zseni Férfiak társaságával ajándékozott meg a Sors, de mind piszkosul sármosak is voltak ráadásképpen, bár mindig min. 10 évvel idősebbek nálam. A saját korosztályommal egyszerűen soha életemben nem tudtam mit kezdeni. Nekem pedig először agyban kell szerelembe esni, amihez gondolatok és szerelem kell..
Isten kegyes volt hozzám. Remélem, megtanultam mindent és most nem rontom már el, nem menekülök, kitartok soha nem kapott nehézségben is és hiszek és szeretek. Szerelmesen. Ő olyan, mintha mindenkiből lenne benne, mintha én lennék és mégis annyira más. Mi szövetségesei vagyunk egymásnak és saját telefonos flottánkban 3 éve min. napi két órát beszélünk. Nem tudom, hogyan történhetet ez meg velünk és így. Sorsszerűen. Még mindig őrült vagyok és nyári éjszakákon biztosan megfürdök mindenféle vizekben és szeretkezek Vele autókban és a szabad ég alatt réteken, bár már ott az ágy és már lehetnénk felnőttek. Harminc vagyonk, de mégis újra 21. éves...
