Olyan félelmetes volt eddig a kötődés téma, leginkább azért mert félek a mindennapoktól, a hagyományos szerepektől, az átlagosságtól, mert soha nem akarok belesüppedni valami jó meleg, megszokott közhelybe. Sokáig nagyon féltem attól, hogy be kell állnom egy olyan sorba, ahová minden nőnek előbb vagy utóbb be kell csekkolnia. Ha pedig nem teszi az ég legyen vele irgalmas. Egyszerűen rosszul vagyok a transzgenerációs hazudozástól, hogy majd a család, a gyermek mindenért kárpótol, de hát nekem nem fér egyik a másikhoz képest a mérleg serpenyőibe, összemérhetetlenek.
Nagyon félek a kiszolgáltatottságtól és a női szerepek valahol akárki akármit is mond ezzel járnak. Magamról gondoskodom, magammal el-el vagyok de ha család, gyermek akkor már más a helyzet és nincs az a nő akinél itt ne lenne megfelelési kényszer a tradicionális mintáknak, hogy főzni, mosni, vasalni kell és befutni a kurva-takarítónő-szakácsnő mesterhármast. Hogy mellette napközben sikeres lennék a munkámban is. Nagyon szeretném, hogy a bánatba ne akarnám csak egyszerűen képtelen vagyok bármit is befutni, mert egyszerűen folyton és iszonyúan álmos vagyok, amióta csak élek.
A kiszolgáltatottságtól azért is félek, mert önállóan élek mondhatni 14 éves korom óta, nem irányít senki és belefulladok, direkt dacolok, menekülök, lázadok ha irányítanak. Vannak emberek akik vágynak az irányításra, mert hát ha valaki irányításra vágyik az egy út, egy folyamat eredménye, aminek már az elején uralkodás és elnyomás volt. Nos nekem nincs ilyen titkos álmom, hogy valaki irányítson. (Egyébként egy esetet (helyzeteket) tudok amikor szükség van direkt irányításra: tömegkatasztrófa, háború, váratlan természeti katasztrófa esetén....)
Azt gondolom halálosan racionálisan kezelem az életet és annak minden területét. Egyfajta risk managerként fel tudom mérni hol, mikor és milyen esélyekkel tudok indulni, mit kockáztatok. Most egy lapra raktam fel mindent, ilyet még soha de soha nem tettem. Összeköltöztem, együtt élek, mindennapokat, ahogy mindenki más.
Az első pár hónapban elég béna voltam, de lassan változom és alakulok és igyekszem felvenni az életritmusát a Páromnak, ami merőben más mint az enyém. Amikor én alszom, akkor ő ébren van, amikor én szabad vagyok, akkor ő dolgozik, azt hiszem különösen nehezített pályán kell megtalálnunk a közös pontokat.
Életem legnagyobb kihívása és nem érzem azt, hogy egyenlőre "jól teljesítenék". Bénázom a konyhában, a háztartás a feje tetején áll, én magam se hozom a legjobb formám - konkrétan november óta beteg vagyok - és valahogy még nem tudtam kialakítani azt az időbeosztás, ami ideális lenne mindkettőnk részére. Másrészt ha már időbeosztás... most kerülünk közelebbi kapcsolatba én és az időbeosztás, meg ismerkedés a "rendszerrel" és "rendszerességgel". Ha az ember félig-meddig egyedül él, önmagát foglalkoztatja akkor nincs szüksége ilyesmire. Pocsékul állok ezen a téren, pedig nagyon szeretnék legalább fele annyira jó lenni, minta többi nő.
Mindezek apróságok. Sok-sok apróság. Könnyűszerrel együtt nem teljesíthetőek.
Vannak keretek, adottságok. A magam részéről próbálok ezek között maradni, de mindig is a "dobozon kívül" gondolkozó-élő voltam.
Nincs rutinom és nincs hová nyúlnom, nincs tapasztalatom és nem tudom hogy kell jól családban élni, hogy kell jól bánni a gyerekekkel, hogy kell jól élni egy párkapcsolatban, milyen egy jó házasság.
Totálisan a komfort zónámon kívül vagyok de így tanulok csak az a gond, hogy sem neki, sem másnak soha eszébe nem jut, hogy "jéééé ennek a kis lököttnek, aztán mindaz amiben élünk újdonság és nagyon félelmetes, nagyon új és totál tanácstalan, mert ismeretlen területre tévedt". Nem tudom, hogy élnek azok akik házasok,mit és hogyan osztanak meg, egyáltalán mit jelent az a gyakorlatban, hogy együtt-élni és miként lehet ezt úgy jól csinálni, hogy pár év múlva is izgalmas legyen, ne aludjon ki a tűz, lángoljon a szenvedély és legyen miről átbeszélgetnünk az éjszakákat.
...és nagyon félek a házasságtól, a szüléstől is, mert valahogy mindig az a vége, hogy aki feleség és anya azt elhagyják. Annyira nekem meg nem fontos egy gyerek.
Nem tudom, hogyan kell és hogyan lehet élvezni a "normális" életet, nekem olyan még nem volt.
Mert a normális családok olyan tiszták, szépek és rendezettek, mint akiket valami Ottó magazinból húztak ki.
Az otthonuk pedig tiszta "lakáskultúra" és az anyukának még arra is van ideje, hogy húsvétkor kis nyuszis-tojásos installációkat készít vagy karácsonykor karácsonyfát állít és felvarrja a leszakadt gombokat azonnal. Náluk b+ minden kesztyűnek és zokninak megvan a párja, a tányér és a pohár készletben van, Amikor eljön az idő, munkahelyet találnak, házasodnak, gyerekük lesz. Szorosan tartják a családi kapcsolatokat, meglátogatják a nagyit és felismerik az utcán a rokonaikat. Nekik van saját postaládájuk, nevek a bejárati ajtón, zuhanyzófüggönyük ami rájuk tapad és mosdó szivacslabdájuk. Szabályosak, ahogy parkolnak, ahogy dolgoznak, ahogy élnek. Normálisék álma könnyű, mint Sütő András, háton alszanak, elcseppen a nyáluk is, nem gyötrik őket aggodalmak, sem rémálmok. Nem szorulnak ők pszichológusra. Soha a körömágyukat nem tépkedik. Soha nem kívánnak meg tébolyultan egy szál cigit. Soha üvöltve nem sírnak a gangon novemberben egy szál bugyiban kizárva, lefolyt szemfestékkel.
Normálisék borzadnak tőlem. Kerülnek, nem szeretnek és nem értenek.
Szeretnék közéjük tartozni de nem tudok, próbáltam de nem illek bele egyetlen sablon mintába sem és csak azt tudom remélni, hogy még így is szerethető vagyok, ki lehet mellettem tartani akár egy életen át.
Régen azt mondták rám deviáns, a vidéki élet normális szereplői lényegre törően csak lehülyéznek.
Miért ez a nagy kifakadás a fenti sorokban?
Simplicity.
Szeretnék olyan nő lenni, pontosabban az a nő lenni, aki mérhetetlenül boldoggá tudja tenni a Szerelmét. Szeretnék az egyetlen, a nagy Ő lenni végre egy férfi életében, akit akkor is szeretnek ha sem kívül, sem belül nem tökéletes, mondhatni totálisan tökéletlen. Szeretnék biztonságot, nyugalmat, izgalmat, szenvedélyt, családot és mindent adni amit egy nő adhat egy férfinek. A maximumot. Csak fogalmam sincs hogyan tudnám elérni. Hogyan tudnék állandóságot de mégis egy kicsit pikánsabb, fűszeresebb életet adni, hogy legyek is meg ne is "normálisék".
