Katja élete

Egyszer az életben mindent meg kell tenni, ki kell próbálni, meg- és átélni. Tehát arra gondoltam,  – nem ebben az évben volt – hogy megnézem én magamnak a híres, szimpatikus Csernus doktort. Bár következetesen élem az életem, azért még van mint tanulnom és különös vonzódásom van az építő kritika irányába. Küzdök az előítéletekkel, mert természetesen jégszőke hajam és hasonlóan jégkék szemem, „Úri-leány” neveltetésemnek „hála” folyamatosan félre vagyok érte, tévesen ítélnek meg az emberek, nem vesznek komolyan. Majd amikor ráébrednek, hogy nálam mindig ugyanaz van és soha semmi nem változik, meglépem és élem amit gondolok, hiszek, akkor pedig a környezetem sokkot kap, kiakadnak, szóval oltári nagy konfliktusokat kell folyton lekezelnem. Dióhéjban rólam ennyit.

Buda tőlem távoleső kerületébe jegyeztek elő kora reggeli időpontra (számomra volt fájdalmasan hajnali az óra) így aztán azt a döntést hoztam, hogy barátnőmnél szállásolom el magam híres fővárosunkban, összekötve a kellemeset a hasznossal. Az este remekül telt, érett korú de izgalmas vörös borral felszabadított beszélgetéssel. Azonban történt egy kis baleset. A tőlem elvárható szórakozott figyelmetlenséggel sikerült is a tavaszi ruhámat végiglocsolni a kimoshatatlan borocskával. Nesze neked másnapi Csernus-meeting. Tehát itt már nyílvánvaló volt, hogy a holnapi napon azzal a hátránnyal indulok, hogy nem a saját személyiségemhez illő ruhában fogok feszíteni, sőt kimondottan önmagam ellentéte leszek. Talpig mályvában, szőkén. Grrr.  Az éjszaka folyamán hirtelen szőke karakteremet tovább butítottuk már csak a vicc kedvéért is, hogy igazán gagyi legyen a helyzet kaptam oltári ciki Louis Vuiton színes monogram táskát, nyakörv-jellegű ezüst láncot és karkötőt és reggel a szerkómhoz illő sminket. Életemben nem néztem így ki, majd meghaltunk a röhögéstől. Útközben hálát adtam a sorsnak azért, hogy autóval kellett megközelítenem a helyszínt. Időben érkeztem, de sokat vártam. Addigra csöppet elbizonytalanodtam és a smink egy részét félénken letöröltem, furcsa idegen lény kutató pillantása a tükörben egyre inkább zavart. 

Csernus doki rohanva érkezett és ugyanilyen gyorsasággal tünt el irodája ajtaja mögött. Figyelemre se méltatott, aminek most az egyszer kimondottan örültem. Majd az asszisztense bevezetetett. A villa, ahol rendel gyönyörű, hasonlóan úszik a napsütésben és azoknak az időkben a lenyomatát, hangulatát hordja magában, melyben „előző életemben” elválásunk előtt én is laktam. Különös érzés volt, mintha már jártam volna ott. Tőlem jobbra foglalt helyet, személyes zónától megfelelő távolságra. Éreztem, ahogy végigmérte csodálatos szerelésemet és kb. el tudtam képzelni a gondolatait is... hát annyira nem volt vicces.

A rám jellemző körmondatokkal indítottam, de nem tudtam összefoglalni látogatásom miértjét. Egyrészt nem voltam lényegretörő, ezért elveszíthette talán a türelmét, hogy nem lehet kihámozni a mondanivalómból, hogy mi a fészkes fenét akarok én tőle, így aztán sikerült úgy eltöltenünk egy órát úgy, hogy akárhányszor belefogtam élethelyzetem felvázolásába, a mondatom félbe lett szakítva. Első körben valamilyen ismeretlen okból le lettem kurvázva, de ezen gyorsan átsiklottam, hiszen nem ingem, nem veszem magamra. A női önértékelésről szóló rajza hasznos volt, eltettem, megőriztem és szem előtt tartom, ezért megérte. Az akkori élettársam megkapta a „meleg kályhás” eléggé gázos pasi kritikát, pedig a könyvében kiemelte mint fantasztikus férfit. Egy darabig próbálkoztam elmondani, hogy ezt a pasis dolgot hagyjuk, megoldottam de ebben is kudarcot vallottam. Aztán közölte, hogy ne is jöjjek vissza hozzá, amíg nem tisztelem önmagam én meg nem közöltem vele, hogy bocsánat de kis ellentmondásba tetszett kerülni.

Miért tenném? Kifizettem a 10.000,- Ft rendelési díjat és azon gondolkoztam

 

mit is kaptam én Dr. Csernustól?

 

Hiszen még mindig arra keresem a választ, hogy miként lehetnék képes kifejezni önmagam oly módon, hogy hű maradok a családi értékekhez, elvekhez, melyek inkább a múlt századra voltak jellemzőek, de az emberek tudomására tudom azt is adni, hogy attól mert udvariasan, szépen és normális, kedves hangnemben fogalmazom meg kéréseimet, elvárásaimat a munkám során még azt komolyan gondolom.  A terminátor-üzletasszony típustól kirázott mindig a hideg, nem kell nekem bizonyítani senkinek semmit, nem kell többnek látszanom mint ami vagyok, ezt akartam elkerülni de úgy tűnik nem lehet. Szeretném megtartani nőiességemet, kedves, vidám természetem a gyilkos üzleti világban is.
Pontosabban én nem találom a középutat. Az alapértékeim, amiben hiszek és ezen nem vagyok hajlandó az életem árán sem változtatni az az alázat, a másik tisztelete, élni és élni hagyni. A mai világban ilyen hozzáállással sokan megpróbálnak átverni, kihasználni, majd amikor helyükre teszem őket a magam stílusában, mindig olyan, mintha ledobtak volna egy atombombát, úgy kiakad mindenki.

 

Abban hibás vagyok, hogy én magamról lényegi információkat nem osztok meg a környezetemmel, amit csepegtetek, csupán közhelyek. Meghallgatom őket de oda-vissza terápia-jellegűek ezek a beszélgetések. Így pedig ha borzalmasan ostoba helyzetekbe tudok kerülni.

Az alábbi helyzethez hasonlóak fordulnak elő legtöbbet.

Vállalkozó vagyok és megbeszélt tárgyalásra vártam egy üzletembert irodámba. Pont a parkolással volt elfoglalva és az őrrel veszekedett, hogy neki nem kell fizetni, mert a tulajdonoshoz érkezett. Az autó másik oldalán álltam, azért mentem le szólni az idióta őrnek, hogy engedje be, mert általában ezeket az utasításokat óránként elfelejtik... Az őr rám nézett és leesett neki, mire a tisztelt üzletember rámkiabált, hogy te meg fi a f*szt bámulsz? Intettem, beengedték, majd fent vártam az irodámban. Nos azt az arcot amikor meglátott nem lehet leírni. Igaz picike vagyok, nem nézek ki harminc felettinek, max. 20 év körüli kiscsajszinak, bármit is kenek magamra, bármit is veszek fel, vékony vagyok. Amíg el nem kezdünk valóban dolgozni, egyszerűen nem vesznek partnerszámba. Látom vizsgáló tekintetüket, érzem a gondolataikat.. szóval egyenlőre azért is van tökös legény a cégnél, mert az első tárgyalási köröket ő letáncolja, aztán jöhetek én a konkrétumokkal és melóval. Vicces.

 

Nem megyek többet Csernushoz.

Nincs szükségem segítségre.

Magamra van szükségem.
Rájönni mit akar az élet tőlem?

 

Talán az élet azt akarja tőlem, hogy feloldam ezt a „családi átkot” ami édesanyámnak is keresztje, hiába felsővezető. Talán nem is tudott volna kész recepttel szolgálni, útleírás jellegű tanácsokkal, hogy legközelebb ha ez történik veled mondd ezt és ezt.. pedig valami ilyen könnyített helyzetkezelésre vágytam.

Eddigis minden vészhelyzetet megoldottam, majdcsak megbírkozóm ezzel is valahogy.